Latinovits Zoltán horoszkóp – elemzése

Az alábbi munkát Latinovits Zoltán emlékére készítettem, születésének 75. és halálának 30. évfordulója alkalmából.

Budapest 1931 szeptember 9. 12.39
Ha egy mondatba akarnám sûríteni Latinovits életét, akkor az így szólna: Folyamatos küzdelem a világgal és önmagával, hogy az odakinn és idebenn egymásnak feszülõ energiákat összehangolja, szintézisükkel megteremtse a rendet, a harmóniát, a tökéletességet.

Hatalmas energiákkal megáldott és megvert, nehéz, de gyönyörû sorsra kiválasztott ember volt, akárcsak a két nagy költõ-óriás: Ady és József Attila, akik talán a legközelebb álltak hozzá a nagy elõdök közül, és akiket verseik szavalásával õ tudott a leginkább élõvé „varázsolni”.
„ A delejtõ emberekrõl beszélek, az érzékenyekrõl, és az értelmes szomorúakról.” - Ady

Az energiák elemi összetételében a kreatív, teremtõ tûz és a gyakorlatias, az anyagi világba jól beilleszkedõ föld a meghatározó, az érzelmek szabad áramlását lehetõvé tevõ víz hiányzik.
A minõségi felosztás egyenletesnek mondható. A fejlõdõképességet, rugalmasságot biztosító változó minõséget, a tudatos rész , a Szûzben a Nap körül csoportosuló együttállás, valamint a Nyilas Ascendens, az erõt, kitartást, szilárdságot, az Oroszlánban a születési uralkodóval, a Jupiterrel együttálló Hold képviseli. A nagy erõkoncentrációt lehetõvé tévõ kardinális energia forrásaként elsõsorban a két egymásba fonódó kardinális T - kvadrát szolgál.

A T-kvadrát egy feszültséges fényszög-alakzat, amelyben két bolygó szemben áll egymással és mindkettõ kvadráttal támadja a harmadikat, a fokális, vagy gyújtóponti bolygót. A szembenállásban résztvevõ ellentétes energiák, a gyújtópont felé áramlanak, fokozva ezzel a fokális bolygóra nehezedõ nyomást, a kvadrátok miatt, már amúgy is meglévõ feszültséget, frusztrációt. Ezért a gyújtóponti bolygót intenzív energia kibocsátásra, vagyis annak alaptermészete, jegye és/vagy házhelyzete szerinti cselekvésre késztetik. A T-kvadrátok közül a kardinálisak a legaktívabbak, a leginkább tettre sarkallóak, a kihívásokat, izgalmakat keresõk és azokban kiteljesedõk. Ezek a megnyilvánulások Kos-szerûek, a Kos energiához hasonlóak. E fényszög csoportok üzenete, a bennük rejlõ feladat : a szemben álló bolygók, jegyek, házak energiáinak összehangolása, szintézisük megteremtése, mely által lehetõvé válik a fokális bolygó pozitív, konstruktív módon való kifejezése.

Latinovits, fokozatosan fejlõdõ és egyre nagyobb önismerete, tudatossága révén, felismerte ezt a feladatot és rövid, de annál tartalmasabb életének második felében, keményen dolgozott önmagán is, belsõ harmóniája megteremtésén. Felismerte, hogy csak akkor lesz esélye nagy ívû céljai elérésére, mûvészete teljes kibontakoztatása mellett, megvalósítani a szintézist a külvilágban, részt vállalni az igazi színház létrehozásában, ha elõször saját egyensúlyát állítja helyre.

27 évesen írja naplójába: „Nekem nagyon kell a bíztatás-nagyon kell a jóakarat és a szeretet, a megbecsülés. Az mindig segített. Ezeket a mélypontokat most már ki akarom küszöbölni az életembõl. Keresni akarom a szépet, a jót az igazat. Le kell írnom, mert hiába mondogatom, csak nem lépek túl önmagamon. Még nem érzem biztosan magam az életben, nem tudom pontosan a helyemet és értékemet a színháznál… Ezentúl ígérem, nem fog eltelni olyan nap, hogy valami konkrétum ne legyen a hátam mögött… Minden nap feladatokat fogok kitûzni magamnak, amit keresztül kell hajtani. Tartozom ezzel családomnak, magamnak.”

1963-ban egy a Film Színház Muzsikának adott interjújában az elmúlt esztendõk önvizsgálatáról mondta: „Rájöttem, hogy a jelen minden pillanatáért felelõsséget kell vállalni. E nélkül sem önmagunk kifejezése, sem embertársaink megismerése nem lehetséges. Megérlelõdött bennem a gondolat, hogy az anarchista sallangokat, meg kell nyirbálni ahhoz, hogy tovább tudjak lépni. Nem szeretnék, azonban a szó színtelen értelmében „rendes” és „jó” lenni, hanem mondjuk így: igaz.”

Ekkor már országszerte ismert, népszerû színész, sok nagyszerû alakítással és nem kevés kisebb nagyobb konfliktussal, botránnyal a háta mögött.

Horoszkópjának erõközpontja, színészi tehetségének, elhivatottságának, a teljességre való törekvésének forrása a 9. ház, amely a világ és önmagunk megismerésére irányuló életterületet jelképezi. Itt a Szûz és az Oroszlán jegyében állnak a legfontosabb személyjelölõ bolygói. A Szûzben található az én-tudatát, életerejét kreativitását kifejezõ Nap, egzakt együttállásban a szeretetenergiáinak áramlását, a szépség, a harmónia iránti vágyát megjelenítõ Vénusszal. Pár fokkal távolabb, de még az elõbbi együttállás hatókörén belül szintén ebben a jegyben tartózkodik a gondolkodásmódjára, kommunikációjára jellemzõ Merkúr, szorosan együttállva a Neptunusszal. Kreatív energiáinak kifejezését elõsegíti, a boldogság, a harmónia utáni vágya és ez mûvészi tehetségben, kedvességben, jólelkûségben nyilvánul meg. Életereje áthatja kommunikációját, amely ezáltal élénk és sugárzó. Kapcsolatait kreatív kezdeményezõkészség, ösztönös intelligencia és a harmóniára való törekvés határozza meg. Mindezeket szerénység, érzelmi visszafogottság, finom elemzõkészség, segítõ készség, a tökéletesség iránti vágy és erõs kritikai hajlam jellemzi. A Neptunusz finom, spirituális rezgései gondolkodását képszerûvé, fantáziadússá, intuitívvá teszi, önmegvalósítását, énje kiteljesedését egy átfogó mûvészi látomás motiválja

Ezeket a látomásait írja meg szenvedélyesen, költészettõl átitatva, ugyanakkor elemzõ módon, realista részletességgel, a kor .jogos kritikáját sem mellõzve a „Ködszurkáló” címû könyvében.

„- Van vitája a világgal, amelyben él?
- Mûvésznek miért ne lenne ? De keresem és néha látom azokat a lehetõségeket, amelyekben én mint színész-ember jó szolgálatokat tehetnék. Mániákusan hiszek abban, hogy az értékek egészséges összefogása, az elõrevivõ közös akarat, vagy ahogy sportnyelven mondják, a jó csapatmunka, amely a tudáson és a szereteten alapszik, az elsõ és utolsó lehetõségünk a gyógyuláshoz, a fejlõdéshez. Ezt szeretném elérni, ezért perelek.”
Magyar Hírlap interjú, 1970

„Köd telepedett a színházra. Ellepte a színpadot, gomolyog a nézõtéren. Jó lenne - ködszurkálóként - fényt hasítani, de legalább agresszív kérdõjeleket vésni ebbe a szélcsendes káoszba.
Jó lenne az alapfogalmakat tisztázni, valamilyen koordináta-rendszert rajzolni, mely meghatározza a pozitív és a negatív értékeket
Elismerem, hogy a tetszés egzaktan és matematikusan nehezen kifejezhetõ. Az elõadás, a színházi munka eredménye nehezebben értékelhetõ. Látszólag a felelõsség minimálisra csökken.
Mégis: a színház: az író, rendezõ és színész munkájának szintézise. Mesterség, munka és produktum. (A hivatást most nem említem.)
Mégis azok számára, akik az elõadásokat létrehozzák. tisztázott fogalmakkal, matematikus pontossággal kell meghatározni, hogy mi a "rossz", hogy képessé váljanak a "jó" ezer válfajának megteremtésére.
De nincs értéknorma. Nincs koordináta-rendszer. -'
Színházi elõadásaink túlnyomó része hasonlatos egy korszerûtlenül játszó labdarúgócsapat játékához, ahol szervezetlen a támadás-építés, és a gólok, ha esnek: nem csapatmunkából születnek, hanem egy-két ördögi ügyességû játékos egyéni játékából.
A bajok forrása a színházi alapelvek bomlottsága, a csapatmunka hiánya, szervezetlenség, az elõadások szervezetlensége. Egyszóval: a szintézis felbomlása.
Pedig a színház, az igazi színház: szintézis.
A színház szervezett játék.
A színház: míves varázslat, költészettel átszõtt szellemi ajánlat.
A színház: élõ organizmus; a teljes emberrõl szól, emberi közvetítéssel, embereknek.
A színház : a kor emberének gondolati, érzelmi szenvedély-szintézise”

„A JÁTÉK a gyermek sajátja. A gyermek teljes énjével játszik. Beleérzéssel, átéléssel. Kimozdíthatatlanul, hittel. Nem tessék-lássék játszik, neki fontosabb, kedvesebb,
halálosan komoly életteli a játék.

A SZÍNÉSZ gyermekségét az idõben és térben kiterítõ, tudatos játszó ember. Ha úgy tetszik: mûvész. A \ színész játéka hárompólusú: a háromszög három pólusa a szív, az agy és a sex.

A SZÍNHÁZ azért örök, mert titka az együtt lélegzésben van. Az elõadással együtt lélegzik,
együtt lüktet a közönség. Az emberteremtésben részt vesz az elõadás összes szereplõje és a közönség is. Ez a gépmûvészettõl idegen csoda. Ez a varázslat. Ez a titok. Ez a színház: a
szintézis.

A szintézist pedig csak a hárompólusú „teljes” játék képes létrehozni. Csak ekkor jön létre az a furcsa elektromosság, áramkör színpad és nézõtér között.

A színház az emberrõl szól: következésképp azt nevezem MODERN színháznak, mely a születés, élet, halál hármasságáról és a közösségrõl új és újabb adatokat közöl egyre egyszerûbben és komplexebben, vagyis korszerûen.”

Számára a színészi játékkal szorosan összekapcsolódó másik nagy önkifejezési forma a versmondás volt.

„A színház mûvészeinek tanítómesterei a költõk. Megszállott hitüket és vallomásaikat a költõk hûséges tanításainak köszönhetik. A költõkön keresztül lesz egyéniségük, gondolkozásuk, általános emberi érvényû. Nemzeteket átölelõ, valóban internacionális gondolkozás”

A versmondásról a következõket írja :
„Hogyan kellene hát verset mondani, hogy mindenki maradéktalanul azt halhassa, ami írva vagyon ?
Hogyan kellene megidézni, felidézni a költõt, mintha õ jelenne meg valóságban és vérben és mocsokban, ott szülné keserves gyõzelmét a semmin, a mindenen, a ki tudja, honnan küldött szót elõttünk vergõdné világra, gyötrõdõ görcsben, boldogan.
Hogy elönthessen mindnyájunkat a vers, mint folyam a partokat, hogy megemeljen az egyszer fogamzott és fogalmazott dal, betölthessen, mint a befogadó szikkadt föveny a tenger kékségét, hogy megütközzünk vele, kikötõ kövei a tornyos hullámverésben.
Amikor felidézek vagy megidézek egy költõt, életének adott keresztmetszeti pillanatát kell megkeresnem. Egész életének egy adott pillanatát, amelyben a vers megszületett.

Ez az elsõ: felkutatni, az „akkort”. Meg kell keresni a költõ helyét, helyzetét, viszonyait önmaga és világa között, az ágy és az asztal között és alatt.

Mindebbe természetesen belejátszik a költõ hangja, ételei, italai, háza és vélt hét kapuja, az „akkori” történelmi valóság viharai, lavinái, a szélnek és lapoknak akkori járása, szenvedés és nevetés akkori árkai és dombjai, a kísértõ körök és bugyrok akkori fuvalmai, a remény akkori sugarai.
A második, hogy magamban megkeressem az összes rápendülhetõ húrokat: ahogy bennem ma rezonál az akkori pillanat, tehát a költõ akkori életkeresztmetszetének vetülete rajtam, tehát bennem. Hogyan tudok ma, most, a régen megpendült hangra ráhangolni. Minden tulajdonommal, agyammal, szívemmel, szenvedélyemmel, indulatommal, véremmel, csontjaimmal, zsigereimmel. A magam életkeresztmetszetéveI. Sokszor nehézkes és lassú folyamat ez, amíg az ember újra és újra olvasva lassan testi-lelki fedõhelyzetbe kerül a költeménnyel. Ahogy más és más körülmények között, más és más lelkiállapotban újra ráfordul különbözõ helyzetekben, mint a hajó a bójára vagy, ha úgy tetszik, a szó szoros értelmében biológiailag-lelkileg ráfordul a versre, hogy õsi szerelmi kínokban és gyönyörökben magáévá tegye, helyesebben egyesüljön vele. Csakis ebben a fizikai-biológiai egyesülésben születhet meg elmondásra a vers.”

Személyiségének másik pólusa, a Hold köré csoportosul, amely szintén ebben a házban, az Oroszlán jegyében található, közeli együttállásban a születés uralkodójával, az azonos jegy és házhelyzetû Jupiterrel és harmonikus kapcsolatban, trigonban a Nyilas jegyû Ascendenssel.
A Hold által kifejezett tudatalatti vágyai, késztetései erõsítik hitét, optimizmusát, önjobbítási törekvéseit, amelyeket a Jupiter képvisel. Mindezek szervesen beépülnek önkifejezésébe, az Ascendenst támogató fényszögön keresztül. A hit és az érzelem „jól egymásra talált” a Nap jegyében, az életerõt, kreativitást árasztó, melegszívû, büszke Oroszlánban. Érzelmi biztonságát, önbizalmát, drámai megnyilvánulásai, és az értük kapott elismerések alapozzák meg, kiváló érzéke van a nyilvános szerepléshez. Önkifejezésében, spontán megnyilvánulásaiban, ezek az „Oroszlán vonások” keverednek a Nyilas Ascendensre jellemzõ nyitottsággal, optimizmussal. A Hold trigonja érzékenyebbé teszi a külsõ hatásokra, növeli érzelem-orientáltságát és boldogság utáni vágyát.
Látható, hogy életenergiái legintenzívebben a 9. házban, az önmagát és a világot, a mikrokozmoszt és a makrokozmoszt, a teljességet, egyaránt megismerni és megérteni akaró életterületen, a magasabb rendû tudás, a bölcsesség házában nyilvánulnak meg.

Egyrészt az itt tartózkodó Jupiter, mint a születés uralkodója (az Ascendens jegyének ura, mert vele analóg jelentésû) miatt, melynek jelenlétét hangsúlyosabbá teszi, hogy saját mundán házában , vagyis az alapjelentésével analóg jelentésû 9. házban áll együtt a Holddal. Másrészt a már kifejtett, a tudatos részt képviselõ, Nap-központú együttállás is ebben a házban található.

Ezek a nagyon erõs, pozitív, szellemi energiák segítették önmegvalósításában, mûvészi pályájának kiteljesedésében, valamint a világ (amelyet számára elsõsorban a színház jelentett) és önmaga jobbításáért, a külsõ és belsõ szintézis megteremtéséért folytatott küzdelmeiben.

Bár személyiségének két pólusát képviselõ bolygó-együttállások jegyállásuk elemei szerint nem összeférhetõek, és emiatt a tudatos célok és a tudatalatti vágyak között belsõ feszültség keletkezik, a föld-tûz párosítás mégis igen hatékony, termékeny kombináció. Megvan benne a tûz kezdeményezõkészsége és kreativitása, hozzá pedig a föld gyakorlatiassága és az a késztetése, hogy konkrét dolgokat valósítson meg. A föld-elemhez hangoltságból jut türelem és fegyelem a tûznek, míg a tûztõl származik az a magabiztosság és spontán hit, amelyet amúgy a föld nélkülözne. Különösen igaz ez Latinovits esetében, ahol a Szûz jegyû Nap, a 9. ház ura, mivel a ház a Nap jegyében, az Oroszlánban kezdõdik, és ezért ura az itt tartózkodó Hold, Jupiter együttállásnak is, együttmûködésre késztetve „alattvalóit”, valamint diszpozitora (jegyura) is az utóbbiaknak, ezért az Oroszlán tulajdonságokat, Szûz vonásokkal színezi.

A két T-kvadrát fókuszában a Plútó és az Uránusz áll, melyek nagy belsõ (lelki) feszültségeket indikálnak. Ezek levezetéséül, sokszor került konfliktusba környezetével és önmagával. Pályája kezdetén, tudatosságának alacsonyabb szintjén, e konfliktusok sokszor öncélúak, vagy ha ott is munkált bennük a jobbító szándék, fölöslegesen bántóak, agresszívak voltak. Késõbbiekben ez az arány megfordult, és egyre inkább céljai megvalósításáért, a jobb, igazabb, színházért, a mûvész, az alkotó ember szabadságáért és meghatározó szerepének eléréséért, ezáltal az egész társadalom jobbításáért vállalta a küzdelmeket.

A belterjes, kontraszelektált, félfeudális hagyományokat õrzõ társadalmi, politikai elit, amely természetesen meghatározta a kultúrán belüli lehetõségeket is, szemben állt az „Új idõknek új dalaival”, a minõségen, a tehetségen alapuló színház megteremtésével, ahol az igazság, a valóság mûvészi ábrázolása lenne a cél, hiszen ez saját létérdekeiben veszélyeztette. Ezáltal a konfliktusok száma és mélysége növekedett, beszûkítette mûvészi lehetõségeit, negatívan befolyásolta állapotát. Visszahatottak a gyújtóponti bolygókon keresztül a T-kvadrátokra, fokozva az azokban lévõ feszültségeket. Fiatalkori depressziója kiújult és egyre romlott, mígnem feladta a küzdelmet és 1976 június 4-én, Balatonszemesen a robogó vonat elé ugrott.

Félix Iván