David Bohm életmuve

AZ IGAZSÁG FOLYAMA
Will Keepin
www.vision.net.au
Fordította: Félix Iván
asztropirin.ini.hu

A 1992 oszén elhunyt a világ egyik legnagyobb kortárs fizikusa David Bohm, akinek a munkája sokakat ihletett a világ minden tájáról, Londonban halt meg. Már lábadozott, szívinfarktust szenvedett a múlt nyáron, sokkal jobban érezte magát abban az idoben, és október 27-én úgy érezte elég jól van ahhoz, hogy dolgozni menjen. Így Bohm élete utolsó napját, huségesen dolgozó kollégájával Basil Hiley-el töltötte, az utolsó simításokat elvégezve a saját, Osztatlan Univerzum címu könyvén, amely újraértelmezi a kvantumtérelméletet, (hamarosan közzé tette Routledge, Kegan, és Paul ). Ahogy hazaért a munkából, azon a napon még egy szívrohamot kapott, és meghalt. David Bohm mélyen és behatóan hozzájárult a tudományhoz és a filozófiához, de elmondható, hogy még nem teljes mértékben ismerték el és integrálták az eredményeit jelentoségüknek megfeleloen. Ez az ismertetés megpróbálja összefoglalni azokat a lenyugözo hozzájárulásokat, amelyek Bohm szenvedélyes igazság iránti elkötelezettségébol fakadtak,és felvázolni az egyre növekvo hatásukat más területekre. A következokben, nem szükséges, egy fizikai háttér, bár a tudomány alapveto ismerete hasznos lesz. Magától értetodik, hogy egy ilyen rövid áttekintés, nem kezdheti el érvényre juttatni Bohm gondolkodásának mélységét, gazdagságát és szigorúságát. Mindazonáltal, a lényeget, Bohm gondolkodásának szépségét és fontosságát, be lehet mutatni, ami ennek az írásnak a célja.

Kezdetek

David Bohm 1917 december 20-án született Wilkes-Barre-ben, Pennsylvania-ban, egy kis lengyel és ír, bányász városban. Apja zsidó bútorkereskedo volt, és David érdeklodését a tudomány iránt, legkorábban a sci-fi könyvek keltették fel, amelyeket fiatal fiúként olvasott.Más információ a tudománnyal kapcsolatban nem volt elérheto számára Wilkes-Barre-ban, és a fiatal Davidet lenyugözték a kozmikus erok kápráztató fogalmai és a térnek azok a hatalmas kiterjedései, amelyek túl esnek a megértésünkön. Késobb, foiskolára ment, a Pennsylvania Állami Egyetemre, ahol diplomát szerzett a Bachelor of Science fokozatot 1939-ben, majd fizikusként kezdett el dolgozni a California Institute of Technology-nál. Késobb átment az University of California, Berkeley-hez, annak érdekében, hogy együttmuködjön J. Robert Oppenheimerrel. A doktori fokozatot a fizikában 1943-ban szerezte meg.

Még mindig egy végzos hallgató volt a Berkeley-n, miközben úttöro munkát végzett a plazmákkal kapcsolatban a Lawrence Berkeley Radiation Laboratory-ban. Felfedezte, hogy egy magas homérsékletu gázban (plazmában), az elektronok, amelyek már eltávolodtak az atomoktól, nem különálló, egyedi részecskeként viselkednek, hanem inkább mint egy nagyobb, szervezett egész részei. Az elektronok hatalmas számban mutattak nagyon szervezett hatásokat, mint ha egy összefüggo folyamat vezényelné a kollektív viselkedésüket. Késobb kifejtette, hogy ezek a kollektív mozgások, amelyeket ma Bohm-diffúziónak neveznek, azt a benyomást keltették benne, hogy az elektronok tengere valahogy "életben” van. Ez volt Bohm elso fontos felfedezése a fizikában, és ez utal a teljesség mélyebb témáira, amelyek az egész életmuvét jellemzik

1947-ben adjunktusi állást kapott a Princeton Egyetemen. Amíg a kvantumelméletet tanította a következo néhány évben megírta a Quantum Theory (1951) címu tankönyvet, amely a mai napig klasszikus maradt a területén. E munka befejeztével, megismerkedett Albert Einstein-nel, aki szintén a Princeton Egyetemen dolgozott ekkor. Einstein azt mondta Bohmnak, hogy még sohasem látta a kvantumelméletet olyan világosan, mint Bohm új könyvében, és a két tudós között intenzív beszélgetések kezdodtek 1 E párbeszédek során, sok közös vonást fedeztek fel egymásban, ahogy a kvantum mechanikát megítélik, és együtt feszegették a kvantumelmélet mélyen elméleti értelmezését és ontológiai (lételméleti) jelentoségét. Ezek a megbeszélések oda vezettek , hogy Bohm komolyan kétségbe vonta, a kvantummechanika Neils Bohr dán fizikus és mások által meghatározott uralkodó értelmezését. Einsteinnel való kapcsolata arra inspirálta, hogy megkezdje a kvantumelmélet alapjaival kapcsolatos saját vizsgálatát, amely annak egyedülálló leírásához vezetett és végül az egész életére szóló küldetésbe teljesedett ki, mindent megérteni és leírni a valóságról.

Nagyjából ebben az idoben, mutatkozott meg egy másik fontos jellemvonása is. Az 1940-es évek elején, már együtt dolgozott J. Robert Oppenheimerrel, a Berkeley-n, és amikor 1949-ben Oppenheimert és a többieket behívták a baljós Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló McCarthy Bizottságba, Bohm-t tanúskodni hívták. O megtagadta, hivatkozva az Ötödik Módosításra, és ezután a Princeton Egyetem tájékoztatta, hogy soha többé nem teheti be a lábát az egyetemre. Letartóztatták és a kongresszus megvetésével vádolták, bíróság elé állították, de felmentették Munkatársai arra törekedtek, hogy visszahelyezzék a Princeton-ra, és Einstein állítólag azt kérte tole, hogy legyen az asszisztense, de az egyetemmel való szerzodését nem újították meg. O soha többé nem tanított az Egyesült Államokban.

Brazíliába költözött, ahol a University of Sao Paulo professzora volt 1955-ig. Ott dolgozott a második könyvén, az Okság és Véletlen a Modern Fizikában (1957), amelyet ma is széles körben használnak az egyetemeken. Elhagyva Brazíliát 1955-ben, két évet töltött a Technionnál Haifán, Izraelben, mielott Angliába, Bristolba ment, ahol egy munkatársával együtt kidolgoztak egy másik eredeti hozzájárulást a kvantumfizikához. Megmutatták, hogy a mágneses erotérnek egy elszigetelt része képes, hogy olyan elektronokra hasson, amik átmennek ekörül anélkül, hogy kapcsolatba lépnének ezzel, egy jelenség, amit az Aharonov-Bohm hatásként ismertek. 1961-ben Londonban, a Birkbeck College-nél professzori állást kapott, ahol az élete további részét töltötte.

A következo 30 évben, David Bohm munkája során elsosorban a kvantumelmélet és a relativitáselmélet alapjaira fókuszált és az azokból levonható következtetésekre számos más területen. O a fizikán kívül is kereste a kapcsolatot, hosszú ideig párbeszédet folytatott az indiai spirituális mesterrel, J. Krishnamurtival. Böhm tudományos munkatársai Basil Hiley és David Peat, és a könyvei közé tartoznak többek között a Speciális Relativitáselmélet (1966), a Teljesség és Belso Rend (1980), és a Tudomány, Kreativitás és a Rend (1987, David Peat-tel). Ezeknek a muveknek a legtöbb fontos elképzelése, tömör és egyszerusített formában kerül bemutatásra az alábbiakban.

HOLOMOVEMENT ÉS A BELSO REND

Gondolatok a Gondolkodásról

Mielott részletezném Bohm érdemi hozzájárulását a tudományhoz, röviden érinteni fogom elképzeléseit a nyelvrol és a gondolkodásról A precizitás iránti rajongása a beszélt nyelv tanulmányozására késztette, annak feltárására, hogy nyelvünk miként ad hamis képet a valóság igazi természetérol. Mi általában a köznyelvet egy semleges médiumnak tekintjük a kommunikációhoz, azt gondoljuk hogy nem korlátozza a világnézetünket semmilyen módon. Mégis Bohm kimutatta, hogy a nyelv eros nyomást gyakorol a világlátásunkra, mert fragmentált és statikus. Hangsúlyozta, hogy a gondolat hajlamos rögzített struktúrákat kelteni az elmében, és emiatt a dinamikus valóság statikusnak tunhet. Ennek illusztrálására egy példa tudjuk, hogy minden látható tárgy az állandó áramlás és változás állapotában van. Tehát nincs olyan dolog, ami önmagában állóan tényleg csak egy dolog, minden tárgy dinamikus folyamatok összessége, statikus formák helyett. Durván azt lehet mondani, hogy fonevek nem igazán léteznek, csak az igék. Egy fonév csak egy "lassú" ige, ami arra utal, hogy a folyamat olyan lassan halad, hogy még statikusnak mutatkozik. Például, a papír, amelyre ezt a szöveget nyomtatták, stabil létezonek tunik, de tudjuk, hogy minden pillanatban, bele értve a jelen pillanatot is halad a porrá válás felé. Bohm kísérletezett a nyelv szerkezetátalakításával, ezen a dinamikus módon, amelyet rheomode-nak nevezett, annak érdekében, hogy a nyelv pontosabban tükrözze a valóság dinamikus jellegét.

Úgy gondolom, Bohm elsodleges tétele, hogy a valóság minden eleme dinamikus folyamat. Beleértve ebbe a gondolkodás folyamatát a valóság természetérol. Ha mi egy gondolatot, a valóság egy szeletét, hasítunk ki a valóság egészébol, ahogy erre kondicionáltak vagyunk, és utána beszélünk a valóságról alkotott gondolatainkról, akkor létrehoztunk egy olyan töredékes nézetet, amelyben a tudás és a valóság különállóak. A tudás ekkor esetleg statikussá válik és valahogy mentesül a valóság feltételeitol. Bohm hangsúlyozza, hogy "a töredezettség egyik fo forrása az a feltételezés, hogy a gondolkodás folyamata eléggé elkülönül és független annak tartalmától, hogy általában lehetové teszi számunkra a tiszta, rendezett, racionális gondolkodást, amely megfeleloen tudja megítélni ezt a tartalmat, helyesnek vagy helytelennek, racionálisnak vagy irracionálisnak, részletekben vagy egészben, stb " (Bohm 1980, 18).

Bohm felveti, hogy a gondolat mozgása egyfajta muvészi folyamat, amely örökké változó formát és tartalmat ad. A tudomány alapvetoen egy kreatív muvészeti forma, amely dinamikus portrékat fest a természet világáról, az emberi intellektust használva vásznaként és az ész eszközeit a palettán. Bohm azon kevés fizikusok közé tartozott, akik elismerik ezt, és mértékletességet és alázatot tanúsított elméletei értelmezésében és következtetéseiben.

A Teljesség és Holomovement

David Bohm legjelentosebb hozzájárulása a tudományhoz, a fizikai valóság természetének értelmezése, amely elméleti vizsgálatokban gyökerezik, különös tekintettel a kvantum-elméletre és a relativitáselméletre. Feltételezi, hogy a fizikai valóság végso természete nem különálló tárgyak gyujteménye (mivel úgy tunik nekünk), hanem ez egy osztatlan egész, amely szüntelenül, dinamikusan mozgásban van. Bohm meglátásai a kvantummechanikában és a relativitáselméletben rámutatnak az univerzum egységére, amelynek minden része "összekapcsolódik és egyesül egy teljes egészben." Ez az osztatlan egész, nem statikus, hanem inkább egy állandó áramlás és változás, egyfajta láthatatlan éter, amelybol minden dolog ered és amelybe végül minden feloldódik. Valóban, még az elme és az anyag is egységesek: "Ebben az áramlásban, az elme és az anyag nem különálló szubsztanciák. Sokkal inkább egy egész és töretlen mozgás különbözo megjelenései" (Hayward 1987-ben, 25). Hasonlóképpen, az élo és élettelen entitások sem különállóak. Mint Bohm mondja: "A forma képessége az aktivitásra, az elme legjellemzobb vonása, és nekünk van valamink, ami hasonló az elektronhoz ." Így a kérdés nem létezik az úgynevezett üres tértol függetlenül, anyag és a tér egyaránt részei a teljességnek.

Bohm ezt az áramlást nevezi holomovement-nek. Az alkotó részek, a holo (egész) és a movement (mozgás) a valóság két alapveto jellemzojére utalnak. A movement rész utal arra a tényre, hogy a valóság az állandó változás és áramlás állapotában van, mint említettük. A holo rész azt jelzi, hogy a valóság egy olyan módon struktúrált, hogy hasonló lehet a holográfiához. Mint ismeretes, a holográfia egy viszonylag új típusú fotózás, ahol a fényképeken nem egy kép a tárgy (mint a normál fotózásnál), hanem lézersugárral készült interferencia minták egy csoportja, amelyre a sugár egy komponensét tükrözve, holografikus képet kapunk. Amikor a lézerfény megvilágítja a hologramot, a tárgy teljes háromdimenziós képe jelenik meg, szemben a szokásos kétdimenziós fényképpel. Különösen figyelemre méltó, hogy a hologramnak csak egy kis részét világította meg a lézerfény, mégis az egész kép megjelenik, bár kisebb finomsággal és részletességgel. Így a hologram minden kis része a teljes képrol tartalmaz információkat, míg egy normál fényképnél a film minden kis része megegyezik a kép megfelelo kis részével.

A holográfiával való analógia egy sokkal magasabb szinten is megtalálható, Bohm úgy véli, hogy a fizikai valóság minden része, tartalmaz információt az egészrol. Így bizonyos értelemben nagyon figyelemre méltó állítás, hogy a világegyetem minden egyes része "tartalmazza" az egész univerzumot, bár eleinte talán irreálisnak tunik. Mégis mindannyian tapasztaltuk már a következo közhelyes példában leírtakat. Képzeld magad, hogy egy tiszta éjszaka felnézel az éjszakai égboltra és azon tunodsz, hogy mi történik valójában. Felismered a struktúrákat és érzékeled az eseményeket, amelyek átfogják a tér és az ido hatalmas terjedelmét, bizonyos értelemben ezeket mind tartalmazza a szemgolyód által befogott kis térbe bejutó fény. A szemgolyódat eléro fotonok a csillagokból jönnek több millió fényévnyi távolságból, és néhány ezekbol több billió évvel ezelott kelt útra, hogy elérjék a végso célt a retinádat. Bizonyos értelemben tehát a szemgolyó befoglalja az egész kozmoszt, beleértve a hatalmas kiterjedésu teret a roppant terjedelmes idoben, természetesen a részletek kevéssé kifinomultak. Az optikai és rádió teleszkópok sokkal nagyobb nyílásúak, vagy "holografikus lemezek", tehát sokkal nagyobb részletességgel és pontossággal tudják begyujteni az információkat, mint szabad szemmel. De az elv világos és elgondolkodtató.

Bizonyíték erre egyfajta holografikus struktúra a természetben, amely nemrég került a felszínre a káoszelmélet fejlodo területén és közeli rokonánál a fraktál geometriánál. A káosz elmélet némileg helytelen elnevezés, mert az új felfedezések több rendet látnak, mint káoszt. Megállapítást nyert, hogy a legtöbb nemlineáris rendszert önhasonló struktúrák sokasága testesíti meg, amelyek egymásba ágyazottak különbözo szinteken. Egy jól ismert példa erre a Mandelbrot-halmaz, amely egy fraktál, amely úgy jelenik meg a számítógépes ábrázolásokban, mint egy fekete bogár, hasonló bogarak végtelenségével, amelyek számtalan kisebb szinten ágyazódtak be. A bogarak ismétlodése, bizonyos értelemben információkat tartalmaz a teljes nemlineáris folyamatról. http://www.youtube.com/watch?v=93akxnQ1xxw

A valóság holografikus szerkezetét összehozva annak örök dinamizmusával, megkapjuk a holomovoment-et, egy rendkívül gazdag és bonyolult áramlást, amelyben bizonyos értelemben az áramlás minden része tartalmazza a teljes áramlást. Mint Bohm mondja, a holomovement arra utal, hogy „Az egységes egésznek, a létezésnek a töretlen teljessége, az osztatlan áramló mozgás, határok nélkül.” (Böhm 1980, 172).

A Belso Rend

A holomovement kétségtelenül, egy meglehetosen finom fogalom a megértéshez, és általában láthatatlan számunkra. Bohm elgondolása szerint, a holomovement két alapveto aspektusa: a külso rend és a belso rend. A belso rend fogalmát egy analógiával, egy figyelemre méltó fizikai jelenséggel illusztrálta. Vegyünk egy hengeres edényt egy kisebb koncentrikus hengerrel (azonos magasságban), amelyhez egy hajtókar csatlakozik, így a belso hengert lehet forgatni, míg a külso henger álló helyzetben marad. Töltsük meg a két henger közötti gyurus részt nagy viszkozitású folyadékkal, pl. glicerinnel, így elhanyagolható a diffúzió. Ha egy csepp tinta (glicerinben oldhatatlan) kerül a folyadékba, és a belso henger lassan megfordul, a tinta csepp kinyúlik egy finom, fonalszeru formába, egyre vékonyabb és halványabb lesz, míg végül teljesen eltunik. A kísérletnek ezen a pontján arra lehet következtetni, hogy a tinta csepp alaposan bekeveredik a glicerinbe, így annak elrendezodése kaotikussá és véletlenszeruvé vált. Azonban, ha a belso hengert most lassan elforgatjuk az ellenkezo irányba, a vékony tinta forma ismét megjelenik, ugyanezen az úton visszafelé haladva, végül a csepp rekonstruálja magát az eredeti formájában. Ilyen berendezések épültek, és a hatásuk egészen drámai. http://www.youtube.com/watch?v=p08_KlTKP50,

A tanulság ebben az analógiában, ami úgy tunik, hogy csak egyszeru változás, vagy véletlen, . hogy egy rejtett rend lehet jelen Amikor a tinta forma eltunik, annak elrendezése nem semmisül meg, hanem beburkolódik a glicerinbe. Ahhoz, hogy ezt az analógiát tovább fejleszthessük, képzeljük el, hogy egy egész csepp sorozat beburkolódik, az alábbiak szerint:Az elso csepp beburkolódik n fordulással. Ezután egy második csepp kerül a glicerinbe, és ez beburkolódik n fordulat után (az elso csepp most beburkolódott 2n fordulattal). Aztán egy harmadik csepp kerül a glicerinbe, amely beburkolódik n fordulat után (az elso csepp most beburkolódott 3n fordulattal, és a második csepp 2n fordulattal). Ily módon folytatva egy egész sor csepp beburkolódik a glicerinbe. Amikor a forgási irány megfordul, a cseppek egymás után megjelennek, és ha ez elég gyorsan megtörténik, a hatás az, hogy egy álló tinta csepp vagy "részecske" fennmarad egy ideig a mozgó folyadékban. Másrészt az is elképzelheto, hogy az egymást követo cseppek egy közeli helyzetbe kerülnek a glicerinben, hogy amikor a belso henger megfordul,az a látszat, hogy egy részecske mozog egy folyamatos útvonal mentén. Mindkét esetben a tintacseppek beburkolódása jelenti a belso rendet , és a látható cseppek kibontakozása egy adott pillanatban a külso rend.

Bohm a fizikai valóság természetét analóg módon látta ezzel a példával. Egy elektron, beburkolódott együttesek egyik csoportjaként értendo, amely általában nem lokalizálható a térben. Bármely adott pillanatban, bármelyikük kibontakozhat és lokalizált lesz, és a következo pillanatban ez ismét beburkolódik és helyébe jön egy másik, amely kibontakozik. Ha ez a folyamat gyors és szabályos módon folytatódik, amelyben minden kibontakozás lokalizált, ez egy részecske folyamatos mozgásának a látszatát adja, amelynek mi emberek az elektron nevet adtuk. Nincs elszigetelt részecske, és a kibontakozások gyors és szabályos sorozata kelti a folyamatos mozgás illúzióját. Mint Böhm mondja: „... alapvetoen a részecske csak egy absztrakció, ami nyilvánvaló, hogy az érzékeink által manifesztálódik. Ami van, mindig az együttesek összessége, minden együtt jelentkezik, a beburkolódások és kibontakozások szakaszainak rendezett sorozatában, amelyek összekeverednek, egymásba hatolnak, mindegyik más elven, mindenütt az egész térben."(Böhm 1980, 183-184).

Továbbá ennek a folyamatnak bármely szakaszában egy együttes hirtelen kibontakozik, az nagyon különbözik az elozotol, amely megadná az elektron megjelenését a külso rendben, hirtelen ugrás, egyik állapotból a másikba. Ez egy újfajta értelmezést kínál ahhoz, hogy mi áll az elektronok jól ismert kvantummechanikai viselkedése mögött, amikor átugranak egyik kvantum állapotból a másikba, nem folytonosan, csak adott (diszkrét) energiaszinteken. Valóban, amit úgy hívunk, hogy anyag, az csupán a holomovement külso rendjének látszólagos megnyilvánulása. A külso rend, egy látszólagos felülete a sokkal nagyobb beburkolódott, vagy belso rendnek, amelynek nagy része el van rejtve. A kortárs fizika, sot, a tudomány nagy része, csak a külso rendszerekkel és struktúrákkal foglalkozik, ez az oka, hogy a fizika olyan nagy nehézségekkel találkozott a különféle jelenségek magyarázatánál, amelyekrol Bohm azt mondaná, hogy a belso rendbol erednek.

Bohm belso rendjének radikális következtetései, egy kis idot igényelnek a teljes megértéshez, különösen a nyugati elméknek, amelyek átitatódtak a klasszikus fizika newtoni-karteziánus paradigmájával, amely még mindig uralja a kortárs tudományt. Például, csábító lehet feltételezni, hogy a belso rend, a valóság egy finom szintjére utal, másodlagos és alárendelt a külso rendhez képest,amit látunk megnyilvánulni mindenhol körülöttünk. Azonban Bohm, szerint éppen az ellenkezoje a helyzet: a belso rend az alapveto és elsodleges valóság, bár láthatatlan. Közben a külso rend –a hatalmas fizikai univerzum, amit megtapasztalunk -, csupán a belso rend felszínének a fodrozódása.

A szemmel látható tárgyakat tartjuk a hétköznapi valóságnak, pedig csak a kivetítései a sokkal mélyebb, nagyobb mérvu belso rendnek, amely a valóság alapja. A belso és külso rend egymásba hatolnak a tér-ido minden régiójában, és mindegyik régió beburkolja az összes létezot, vagyis minden beburkolt mindenbe. Mint Bohm kifejti, „A belso és külso rendben a létezés összessége beburkolt a tér és ido minden régióján belül. Tehát, bármilyen részt, elemet, vagy szempontot absztrahálhatunk gondolatban, az mégis beburkolja az egészet, és ezért elválaszthatatlanul kapcsolódik a totalitáshoz, amelybol már absztrahálódott. Így a teljesség átjár mindent, amit megvitatnak, a kezdetektol fogva” (172. o.)

Az Üres Tér Telítettsége

Bohmnak a fizikai valóságot bemutató gondolatai, teljesen a feje tetejére állították az „üres tér” szokványos értelmezését. A tér nem valami óriási vákuum, amelyen keresztül mozog az anyag; a tér pontosan olyan igazi, mint az anyag, ami mozog azon keresztül. Tér és anyag szorosan összekapcsolódnak. Valóban, a nullpont energia mennyiségét mutató számítások szerint, egyetlen köbcentiméter üres hely több energiát tartalmaz, mint az összes anyag az ismert univerzumban!Ebbol az eredménybol Bohm (1980, 191) arra a következtetésre jut, hogy „a hely, amelynek oly sok energiája van, tele van és nem üres." Bohm, ezt az óriási energiát, ami elválaszthatatlan az üres helytol, egy hatalmas, még rejtett birodalom létezésének az elméleti bizonyítékaként tekinthetik, mint például a belso rend.

A Kvantumelmélet Oksági értelmezése

A holomovement és a belso rend fogalmát eredetileg Bohm fejlesztette ki a kvantum- elméletben végzett elméleti vizsgálatai eredményeképpen. Valóban, Böhm egész élete munkáját nagymértékben alakították a kvantumelmélethez való hozzájárulásai, amelyeket itt röviden áttekintünk. Amikor Bohm elkezdte a munkát a kvantumelméletben, elfogadta annak "koppenhágai értelmezés"-ét, amelyet Niels Bohr, Werner Heisenberg, Wolfgang Pauli és mások fejlesztettek ki. A még mindig domináns koppenhágai értelmezés két alapveto dolgot mond: (1) valóság megegyezik a vizsgált jelenségek összességével (ami azt jelenti, hogy a valóság nem létezik a megfigyelés hiányában), és (2) a kvantummechanika a valóság teljes leírása; nem lehetséges mélyebb megértés. A gyakorlatban ez azt mondja, hogy a megfigyelheto jelenségek a teljes valóságot jelentik, és bármilyen spekuláció egy mélyebb, mögöttes valóságra értelmetlen. Bohr egyértelmuen kijelentette, hogy: "Nincs kvantum világ. Csak egy absztrakt kvantum leírás van" (Herbertben 1985-ben, 17). Ebben az értelmezésben, a kvantummechanika nem ad sem többet, sem kevesebbet, mint megfigyelheto jelenségek statisztikai szabályokkal való összekapcsolását.

1931-ben Neumann János publikálta a Kvantum Elmélet Alapjait, mely a mai napig a matematikai Biblia maradt ebben a témában. Ebben a könyvben, Neumann matematikai bizonyítékát adta annak, hogy egy hétköznapi, klasszikus valóság hátterében nem kvantumelmélet áll. Több mint húsz éven keresztül, a "Neumann bizonyíték" a Koppenhágai értelmezés matematikai megerosítéséül szolgált. Azonban 1952-ben David Bohm megcáfolta ezeket a "bizonyítékot" azáltal, hogy felépítette az elektronnak, egy olyan, klasszikus tulajdonságokkal rendelkezo modelljét, amelynek a viselkedése igazolta a kvantum mechanika jóslatait. Ebben a modellben az elektront úgy tekintik, mint egy közönséges részecskét, egy alapveto különbséggel: az elektronnak információi vannak, a környezetérol.

A modell megalkotásához a Schrodinger egyenletbol indult ki, amely a kvantumfizika központi matematikai képlete. A matematika elegáns, Böhm hatékonyan választotta el ezt az egyenletet két részre: egy klasszikus részre, vagy tagra, amely lényegében átveszi a newtoni fizikát, és egy nem klasszikusra, amit kvantumpotenciálnak nevez. A klasszikus tagban közönséges részecskeként kezeli az elektront, mint a klasszikus fizikában. A nem klasszikus kvantumpotenciál egy olyan hullámhoz hasonló rész, amely információt ad az elektronnak, miközben összekapcsolja azt a világegyetem többi részével. A kvantumpotenciál felelos a jól ismert hullám-részecske kettosségért és a többi furcsa jelenségért, amelyek miatt a kvantumelmélet híressé vált. Valóban, a kvantum valóság nem-lokális jellegét - mint azt, a Bell-tétel feltételezi és amelyet empirikusan megfigyeltek Alain Aspect híres kísérleteiben (nonlokalitás) – úgy lehet tekinteni, mint a kvantumpotenciál által szimbolizált entitás, tényleges létezésének kézenfekvo bizonyítékát.

Bohm meg volt gyozodve arról, hogy sokkal több zajlik a kvantummechanikában, mint amit akár a szem, az agy, vagy a fizikus laboratóriumi eszközei észlelnek. Az oksági értelmezésével megtámadta az uralkodó koppenhágai értelmezést, azzal érvelve, hogy a még ismeretlen tényezok (vagy "rejtett változók") okozzák a látszólag megmagyarázhatatlan jelenségeket a kvantum-kísérletekben. De hogyan és hol muködhetnek ezek okozati tényezok? Böhm rámutatott, hogy a legkisebb kimutatható távolság a fizikai kísérletekben mintegy 10 -17 cm, míg a legkisebb távolság, amelyen túl a hely már nem értelmezheto, rendkívül apró, 10 -33 cm. Így marad egy ismeretlen birodalom, amely 16 nagyságrend relatív méretet fog át, amely hasonló a hétköznapi makroszkopikus világ és a legkisebb detektálható fizikai távolság között [10 -17 cm]. Mivel errol a birodalomról nincs empirikus tudásunk, nem tudjuk kizárni a lehetoséget, hogy az oksági tényezok érvényesek lehetnek ebben a birodalomban.

Az oksági értelmezés legfontosabb jellemzoje a kvantumpotenciál, egy hullámszeru információs mezo, amely egyfajta iránymutatást ad az elektronnak. Bohm az utasszállító repülogép analógiájára hivatkozik, amely megváltoztatja a haladási irányát a navigációs rádiójelekre reagálva. A rádióhullámok nem képesek a szükséges energiát biztosítani az irányváltozáshoz,hanem aktív információt adnak, amelyre a repülogép irányváltoztatással reagál természetesen saját erobol. Az elektron analóg módon reagál a kvantumpotenciálra. Ez megmagyarázhatja a hullámfüggvény „összeomlásának” hírhedt rejtélyét, amely mint egy látszólag véletlenszeru esemény történik a laboratóriumban (két réses kísérlet: http://www.youtube.com/watch?v=IS1K0Svut-c) és ez a koppenhágai értelmezés szerint azt jelenti, hogy a valóság nem létezik mindaddig, amíg megfigyelik. A Schrodinger hullámfüggvény leírja, hogy a lehetséges kimenetelek száma végtelen, és a kvantumpotenciáltól kapott információ okozhatja, hogy az elektron egy adott kimenetelt „válasszon” a végtelen sok közül. Ennél fogva, az információ önmagában okozhatja az "összeomlást" a végtelen lehetoségek egyetlen megnyilvánulásaként. Ez emlékeztet a Gregory Bateson (1972, 382-384) leírására a megtermékenyítésrol, amelyben a megtermékenyítetlen béka tojása végtelen sok meg nem nyilvánult lehetoséget tartalmaz, és a megtermékenyíto sperma információt nyújt, ami a tojás hatalmas számú lehetoségeinek az „összeomlását” okozza, egy egyetlen megnyilvánuló embrióban .

Böhm szigorúan kimutatta, hogy az oksági értelmezés által jósolt fizikai eredmények megegyeznek a koppenhágai értelmezés alapján várható eredményekkel, de nagyon különböznek a mögöttes mélyszerkezet megértésében. Például rámutat, hogy a matematikailag jól ismert Heisenberg bizonytalansági elv, ugyan lehet egy durva leírása az oksági változók átlagos statisztikai viselkedésének, valamint hogy a Planck "állandó" nem lehet állandó a tér, vagy ido nagyon kis intervallumában. Ezért a bizonytalansági elv nem lehet abszolút korlát a mérés pontosságára, ahogy általában hiszik, inkább az önrendelkezés nem teljes fokának a kifejezése minden kvantummechanikai entitásnál.

A "potenciál" fogalma, közhely a fizikában; például a Föld gravitációs potenciálja a gravitációs mezo mindegyik pontjában potenciálisan kinyerheto energiáról tájékoztat. Azonban a kvantumpotenciál különbözik abban, hogy nem ismert a fizikai forrása, ami az egyik oka, hogy a fizikusok kifogásolják azt. Még elfogadhatatlanabb, hogy a kvantumpotenciál hatása, csak az alakjától függ és az intenzitásától nem, vagyis tértol és idotol független. A kvantumpotenciálnak az alakja ad információt, azonnal kommunikál, úgy tunik, a jelek sebessége meghaladja a fénysebességet,ez ellentmond Einstein Relativitás Elméletének. Így a kvantumpotenciált tájékoztatásként lehet tekinteni egy metafizikai birodalomból, abban az értelemben, hogy ez túl van a szokásos téren és idon. Bár Bohm korábbi munkájában (1950) nem hangsúlyozta ezt a szempontot, ez késobb nyilvánvalóvá vált a belso rendrol való elgondolásaiban. Valóban a kvantumpotenciál volt az elméleti lendíto ero a belso rendhez, amely ez utóbbinak egy matematikai verziója a Schrodinger egyenletben.

REND ÉS VÉLETLEN

David Bohm-nak központi témája volt a természet rendjének megfigyelése, amely végig kísérte egész munkásságát. . Ahhoz, hogy megértsük, miért vállalta a tanulmányozását, fontos hogy visszalépjünk egy kissé az idoben és megfigyeljük gondolkodása fejlodését..

Bohm gondolkodásának fejlodése

Bohm-t nyugtalanítani kezdte az, hogy a modern fizika két pillére - a kvantummechanika és a relativitáselmélet - valójában ellentmondanak egymásnak. Sot, ez az ellentmondás nem csak a kisebb részleteket érinti, de nagyon alapveto, mert a kvantummechanikából az következik, hogy a valóság nem folytonos, nem oksági, és nem lokális, míg a relativitás elmélet szerint a valóság folyamatos, ok-okozati, és a lokális. Ezt az ellentmondást meg lehet szüntetni néhány esetben, a matematikai "renormálási" technikákat használva, de ez a megközelítés végtelen számú, önkényes jellemzot hoz be az elméletbe. Ezért, a tudósok széles körében elterjedt értelmezéssel ellentétben, az "új fizika"alapja önellentmondásos, és messze nem a valóság befejezett új modellje. Bohm-t továbbá zavarta az a tény, hogy sok vezeto fizikus nem fordított kello figyelmet erre az ellentmondásra. Megoldást keresett erre a dilemmára, Megvizsgálta, hogy mi a közös a modern fizika e két ellentmondó elméletében. Amit talált, az az osztatlan teljesség. Ebbol következoen, nagyon komolyan vette a teljességet, és valóban ez lett a fizikához való fontos hozzájárulásainak az alapja, tudományos kutatásának jellegzetesen ismeretelméleti stílusa mellett. Ebben a tekintetben, Bohm fejlodési folyamata hasonló volt ahhoz, mint ahogy Einstein a relativitás elméletet létrehozta: Einstein komolyan vette a kísérleti megfigyelést, hogy a fény sebessége megegyezik az összes vonatkoztatási rendszerben. Ebbol szükségszeruen következik - ha párosul azzal a feltevéssel, hogy a fizika törvényeinek is azonosaknak kell lennie az összes vonatkoztatási rendszerben - hogy a tér és az ido már nem lehet abszolút, ezért jött a relativitáselmélet. Einstein elott senki sem volt hajlandó ilyen radikálisan végig gondolni valamit.

Bohm posztulátuma, az osztatlan teljesség ugyanolyan radikális, de más okból: ez megkérdojelezi a fennálló rendrol való uralkodó nézeteket. Ahogy Einstein volt az elso fizikus, aki komolyan kétségbe vonta, a térrol és idorol alkotott elképzeléseinket, Bohm az elso fizikus, aki komolyan megkérdojelezi a rendrol fenn álló nézeteinket. A következmények messzire mutatnak, mert a tudomány lényegéhez tartozik a természeti törvények általános alkalmazhatóságának a keresése. Ezért a rend természetének vizsgálata, a tudomány alapjainak a vizsgálatát jelenti.

A rá jellemzo módon, jóval túllépte a fizika kereteit ebben a keresésben. Az 1960-as évek folyamán, szisztematikus vizsgálatot végzett a rend természetérol és funkciójáról a muvészetben, és hét éven keresztül levelezett Charles Biederman amerikai muvésszel. Levelezésében, foként a rendre összpontosított Monet és Cezanne festményeiben, és ez volt a mag számára a felismeréshez. Arra a következtetésre jutott, hogy a rend egy festményben egyenértéku a renddel kvantumelméletben, amit belso rendnek nevezett el.

A Rend Topológiája

Böhm felvetette, hogy a hasonlóságok és a különbségek észlelése során, kategóriákat hozunk létre, amelyek a rend elofutárai.. Például, mert néhány élolény a levegon keresztül, mások a vízen keresztül közlekednek, létrejöttek a madarak és a halak kategóriái. Ezek a kategóriák tovább finomultak a finomabb különbségek észlelése alapján. Így hoztuk létre a verebek, varjak, héják, sasok és így tovább, valamint a fürge csellék, pisztrángok, lazacok, és a cápák kategóriáit. Most megfigyelhetjük, hogy egy fürge cselle és egy pisztráng között hasonló a különbség, mint egy veréb és egy sas között (ami ebben az esetben a méretkülönbségek relatív hasonlósága). Ez bemutatja Bohm elképzelését a hasonló különbségekrol, ami felhasználható egy olyan rend meghatározására, amely átfogja a tapasztalat különbözo kategóriáit. Egy feltuno példa erre, Helen Keller legendás intuitív felismerése, amikor hirtelen felismerte a vízzel kapcsolatos különbözo tapasztalatok lényeges hasonlóságát.

A rend egy másik fajtáját határozta meg például a következok figyelembevételével: Egy fiatal madár és egy fiatal hal közötti hasonlóság, különbözik egy öregedo madár és egy öregedo hal közötti hasonlóságtól. Ez a megfigyelés a különbözo hasonlóságok tekintetében határoz meg egy rendet. Ezek annak a megfigyelésnek az egyszeru példái, ahogy Bohm a fizikában kifejlesztette a rend egy kifinomult topológiáját. Például, kimutatta, hogy a newtoni mechanika tartalmaz, a rend definiciója szerinti hasonló különbségeket, és Newton legendás története az almáról és a Holdról, lényegében egy észlelés volt, az eso alma mozgásában lévo hasonló különbségek rendje ugyanaz mint a Hold pályájában. Ezért Newton e meglátása volt az egyike annak a felismerésnek, hogy a rend egy egységének az alapjául szolgál két látszólag nem rokon dinamikus rendszer külso megnyilvánulása.

A fenti elgondolásokon kívül, Böhm kifejlesztett egy módszert a rendszer komplexitásának a mérésére. Ennek az illusztrálására ezzel a legegyszerubb példával, tekintsük a számjegyek végtelen sorát, 2525252525. . . Ez a sorozat másodfokú, mert két információ (a 2 és 5 számjegy) szükséges a sor teljes meghatározásához. Ugyanígy, ez a sorozat 264.926.492.649. . . negyedfokú, mert 4 számjegy szükséges a sor teljes meghatározására (2, 6, 4, 9). Most tekintsük a 601.324.897. . .sort. Mi ennek a rendje? Ezt nehéz megmondani. Elso pillantásra úgy tunik, hogy a számjegyek egy tetszoleges sorozata, mert nincs érzékelheto rend. Azonban, ahogy a sorozat folytatódik, mi felfedezhetjük, hogy ez valóban a következo sorozat: 601324897601324897601324897. . . ebben az esetben ez 9. fokú, mert az elso kilenc számjegy ismétlodik örökké. Vagy, talán rájöhetünk, hogy az egy század, vagy milliomod fokú. Vagy, a sorozat talán soha nem mutat semmilyen érzékelheto rendet semmiben, ebben az esetben azt mondjuk, hogy egy végtelen fokú sorozat. Egy ilyen fokozatot rendszerint véletlen sorozatnak gondoljuk. Mindenesetre, vegyük észre, hogy ismernünk kell, a kontextust a sorozat rendjének a meghatározásához.

A Véletlenszeruség a Kontextustól függ

Az elozo példa egy sokkal mélyebb betekintésnél arra utal, amit Bohm egy nagyon általános kontextusban kialakított: a véletlenszeruség nem egy rendszer rendjének a belso tulajdonsága, de inkább a kontextustól függ. Ez egy apró, de nagyon fontos pont, amely valószínuleg eroteljes következményekkel jár a tudományban évtizedekig. Egy példa jól szemlélteti az ötletet. Vegyünk például egy "véletlenszám-generátort", amely egy olyan típusú számítógépes program, amely számsorokat állít elo, hogy azok véletlenszerunek tunnek. Ha egy ilyen programot ott hagynak éjjel-nappal futni, ez létrehoz egy rendkívül magas fokozatú sorozatot , (vagy gyakorlatilag végtelent). Az ilyen számítógépes programok különbözo képen muködnek, de van egy fontos közös jellemzojük: az eljárás, amit arra használtak, hogy létrehozza a sorozatot, egy egyszeru determinista folyamat. Ha a programot újra futtatják ugyanazzal a kezdo számmal, akkor pontosan ugyanaz a sorozat áll elo. Ezért a sorozatot generáló program rendje nagyon alacsony fokú. Most jön a lényeg. A számítógépes program kontextusában, a számok nagysága és sorrendje egy alacsony fokú egyszeru rend által meghatározott, koránt sem véletlen. Mindazonáltal egy szukebb kontextusban az csak a számokat tartalmazza önmagukban de a számítógépes programot,--vagyis, a Meta szintet--nem, a számokat nem különböztethetik meg egy tisztán véletlen sorozattól, tehát a számok rendje lényegében véletlen.

Ebbol az következik, hogy a véletlenszeruség a kontextustól függ, ez egy olyan eredmény, amit Bohm sok példában következesen demonstrált a tudományban. A véletlenszeruség alapvetoen ontológiai szerepet játszott a tudományban, hogy bizonyos természeti folyamatok mélyére lássanak. Ugyanakkor Bohm eredményei arra utalnak, hogy a véletlenszeruség is eltunhet, ha a szövegkörnyezet mélyült, illetve kiszélesedett, ami azt jelenti, hogy a véletlen már nem tekintheto alapvetonek. A következo megállapítások összegzik Bohm felismeréseit a véletlenszeruséggel és renddel kapcsolatban, a tudományban, (Böhm és Peat 1987). "... A véletlenszeruség feltételezhetoen a természet egy alapveto, de megmagyarázhatatlan és elemezhetetlen jellemzoje, és valóban minden létezo alapja ... (p. 134), ami véletlenszeruség egy kontextusban, a szükségszeruség egyszeru rendjeként fedheti fel magát egy másik szélesebb kontextusban (p.133)

Rend a Tudományban

Ezek következményei várhatóan nagyon messzire vezetnek minden tudományban. A káosz elmélet új területe szigorúan bizonyította, hogy szinte minden nemlineáris determinisztikus rendszerben (amely a fizikai folyamatok legtöbb tudományos modelljére jellemzo), van egy tartomány, amelyben a rendszer úgy viselkedik, mintha véletlenszeru volna, annak ellenére, hogy valójában determinisztikus. Ennek az ismeretelméleti következményei elsöproek: a tudomány bármely szakterületén, amikor a tudósok véletlenként írják le a természetes rendszerek viselkedését, ez a címke egyáltalán nem írhatja le a természetes rendszereket, inkább az o megértésük fokát, amely a teljes tudatlanság lehet. A véletlen tapasztalati adatok nem nyújtanak garanciát, hogy a mögöttes természetes folyamat, amit vizsgálnak, az maga véletlen. Így, amíg a véletlenszeruség hasznosan jellemezheti a természetes folyamat tapasztalati megfigyeléseit, ez a folyamat tényleges természetérol keveset fed fel.Rejtett rendek vagy finom változók egy olyan szintnél muködhetnek, amely meghaladja a jelenlegi eszközök észlelési határait. Ennek messzemeno következményei nyilvánvalóvá válnak, ha figyelembe vesszük, például annak a lehetoségét, hogy a „véletlen mutáció”, amelyet a természetes szelekció darwini elmélete támaszt alá, hamarosan csupán egy tetszoleges hipotézisként tekintheto a sok közül. A biológiai mutációk megfigyelt véletlenszerusége nem ad bizonyosságot arra, hogy ismeretlen finom folyamatok nem muködnek – rejtetten, a mai empirikus tudomány fátyolán túl. Az ilyen ismeretlen erok közé számíthatjuk, mint "tabu" lehetoségeket, a teleologikus tényezoket, az isteni tervet, Sheldrake morfogenetikus mezoit, és így tovább.

Böhm következtetése a tudomány rendjérol egyértelmu és elsöpro: A tudományban mechanisztikus rendjérol alkotott uralkodó felfogásnak véget kell vetni, a mainstream fizika - Newton törvényeitol a legfejlettebb modern relativisztikus kvantum-mezo elméletig - ugyanazt a mechanisztikus rendet hasznosítja, amit a Descartes-féle koordináta-rendszer jelképezett. Ez egy bizonyos mechanisztikus rendet tükröz, ami a fizikát jellemezte, szó szerint századokon át, és ez a rend, amit Bohm közvetlenül vitat. A tudománynak nyitottá kell válnia, a rend sokkal kifinomultabb és bonyolultabb formáinak a támogatására, beleértve azokat, amelyeket Bohm alkotó rendeknek nevez. Ezek olyan rendek, amelyek struktúrákat hoznak létre. A belso rend, talán az alkotó rend legfontosabb példája.

A SZUPER-BELSO REND ÉS TÚL AZON

A hologram analógia, csak korlátozott megközelítése a belso rendnek. mert egy metafora, amely az átalakítások egy klasszikus eljárásából adódott a fényhullámon belül. A belso rend mélyebb megismeréséhez Bohm kifejlesztette a kvantum-mezo elmélet oksági értelmezését.

Szuper-kvantumpotenciál

A kvantumtérelmélet a legáltalánosabb és legkifinomultabb formája a kvantumfizikának. Az elsodleges fizikai valóság feltételezhetoen egy folytonos mezo, és a külön álló, részecske-szeru kvantumokat, csupán másodlagos tünetnek kell tekinteni. Ezért ahelyett, hogy a részecskét vegyük kiindulási pontként, a mezot kell figyelembe venni, mint alapveto valóságot. Ezzel párhuzamosan, Bohm feltételezett egy szuper-kvantumpotenciált, ami hat a mezore.. Ez a szuper-kvantumpotenciál sokkal finomabb és összetettebb, mint a kvantum-potenciál, de az alapveto elvek hasonlóak, és a nettó hatás, hogy módosítja a téregyenleteket, nem lineárissá és nem lokálissá teszi azokat. Ezért a szuper-kvantumpotenciál felelos a különálló kvantumok észleléséért, mert energiát „söpörhet” az egész mezorol a tér egy apró régiójába miközben ezáltal létrehozza egy részecske megjelenését, vagy egy kvantum ugrást a részecske energetikai állapotában. Így folytonos mezo úgy viselkedhet, mintha diszkrét elemi részecskékbol állna. Ez eltér a korábban ismertetett részecske modelltol, amely a hullám-részecske kettosséget úgy magyarázta, hogy a kvantumpotenciál hat a részecskére . Itt, hullám-részecske kettoség úgy értendo, mint a szuper-kvantumpotenciál hatása a folytonos mezore.

Szuper-belso Rend

Ez a legáltalánosabb megfogalmazása Bohm elméletének, amelyet az 1987-ben megjelent könyvében mutatott be (Tudomány, Rend, és Kreativitás (társ-szerzoje David Peat). Bohm felvetette, hogy túl a belso renden, létezik egy szuper-belso rend. A kvantumtérelmélet példájában leírja, hogy a belso rend az a mezo maga, és szuper-belso rend a szuper-kvantumpotenciál, ami sokkal finomabb és összetettebb belso rend, mint a mezo. Még egyszer, a külso rend csupán felszíni fodrozódás, és nem folytonos a mezoben, így a muszereink megfigyelhetik, és amelyet a szuper-belso rendnek a belso rendre kifejtett hatása hozott létre. Ebbol értelemszeruen következik, hogy a részecske már nem egy alapveto fogalom, hiszen az elsodleges valóság a belso rend és a szuper-belso rend.

A szuper-belso renddel Bohm elérte a Schroedinger egyenlet megoldásának végso és legmélyebb részecske-értelmezését. Már fiatal korában a koppenhágai értelmezéssel kezdte, amelyben a részecske nem létezik, de azt még mindig találta megfelelonek. Akkor a belso rend kezdeti elképzelésében azt feltételezte, hogy a részecske nem létezik mint egy közönséges részecske, hanem azt, furcsa módon viselkedik, mert információt kap a kvantumpotenciáltól, amely egy hullámszeru információs mezo, tértol és idotol független . Mint Bohm megfogalmazta: " Az elektron, amíg reagál egy jelentésre a környezetében, figyeli a környezet. Ez a folyamat pontosan így megy végbe az embereknél is " (Weber 1986, 69).

S végül, a szuper-belso rendben, a részecske nem létezik, kivéve, mint absztrakció a fejekben, vagy a muszerek által érzékelt másodlagos tünet. Ami létezik az a holomovement, amely ebben az esetben a folyamatosan változó kvantummezobol áll (vagy szuper-belso rendbol). A "részecske" (külso rend) csupán egy nem folytonos fodrozódás, amelyet a szuper-kvantum- potenciálnak a mezore kifejtett hatása hoz létre.

Természetesen egy második belso rendre tekintettel könnyu harmadik, negyedik, és magasabb belso rendeket is elképzelni. Valóban, Bohm felvetette a szuper-belso rendek egész hierarchiája létezésének a lehetoségét, bár a hatásaik egyre finomodnának és ezért nehéz lenne megfigyelni vagy elemezni azokat

Örök Rend

Összegezve, Böhm valóságmodellje egy dinamikus holomovement-bol áll, amelynek három alapveto birodalma vagy a megnyilvánulás szintjei: a külso rend, a belso rend és a szuper-belso rend - az utóbbi két birodalom alkotja a valóság zömét. A szuper-belso rend formái nagyon finomak és összetettek, nehéz azokat hétköznapi fogalmakkal elképzelni. Így például Bohm beszél egy örökkévaló rendrol, ami egy olyan szuper-belso rend, amely túl esik az ido tartományán. Mint ilyen, az örök rend se nem statikus, se nem örök, de kívül esik az idon és mindig kreatív Ahogy ez a kreativitás átszurodik lejjebb, alacsonyabb szintu belso rendekbe, törekszik megnyilvánulni az idoben; vagyis beír egy világi rendet.. A Böhm szavaival élve, "az örök rend nem statikus, hanem örökké friss és új.”

A kvantumpotenciál, a szuper-kvantum potenciál, a belso rend és a szuper-belso rendek, mind láthatatlanok a szokásos észlelésekkel, de Bohm szerint, ezek alkotják a valóság igazi struktúráját, mivel Bohm szerint a holomovement a valóság természete, és a belso rend és szuper-belso rend annak elsodleges szerkezeti jellemzoje a külso renddel, ami a külso megjelenés. A szuper-belso rendek számtalan fizikai és természeti folyamatot beburkolnak. Az evolúcióban, például a szuper-belso rend irányítani tudta egy madár felbukkanását, amelynek nem csak szárnyakat kellett kifejlesztenie, de aerodinamikailag alkalmas tollakat, megfelelo izomzatot, súlypontja áthelyezését , könnyebb csontozatot és megfelelo anyagcsere változásokat is - mindezt ugyanabban az idoben. Ellenkezo esetben, akár csak egy ilyen változás önmagában is, valószínuleg csökkentette volna a túlélési esélyeket. Vegyük észre, hogy a szuper-belso rend analóg az archetípusokkal, vagy Sheldrake morfogenetikus mezoivel. Mindezek a kifejezések csak finom rendek, vagy erok elnevezései, amelyek rejtve maradnak az empirikus tudomány elott, és ezért a mainstream tudósok ellenállnak, néha hevesen. Azonban,csak azért, mert közvetlenül nem figyelhetok meg, nem jelenti azt, hogy nem léteznek.

ANYAG ÉS TUDAT

Amikor Bohm „Teljesség és a Belso Rend” címu muve 1980-ban megjelent, a "holografikus modell" hamarosan élénk vitát váltott ki az új paradigmán gondolkodók között. Az egyik legmaradandóbb kérdés az volt, hogy mi következik Bohm elméletébol az anyag és a tudat kapcsolatára. Az elme és a test megfelelnek e a belso és a külso rendnek? A tudat tud e közvetlenül kapcsolódni a belso rendhez?

Böhm saját reflexiói ezekre a kérdésekre úgy tunik, hogy fejlodtek idovel. Korábban, Wigner Jenonek és másoknak, akik azt javasolták, hogy tudatot be kell venni a kvantumelméletbe, Bohm azt válaszolta, hogy az o célja az volt, hogy ismertesse a kvantumpotenciált anélkül, hogy a tudatos megfigyelo bármilyen alapveto szerepet kapjon . Késobb, Bohm arra a meggyozodésre jutott, hogy az anyagi és az információs folyamatok kibogozhatatlanul összefonódtak egymással mindenben, és a test-értelem kifejezést használta, erre a belso összefonódásra utalva. Ahogy magyarázza (a Böhm és Peat 1987 185-186 és Weber 1986, 215.), "A belso rendbol sokkal több a tudat, mint az anyag ... De mélyebb szinten [anyag és tudat] valójában elválaszthatatlanok és összefonódnak , csakúgy, mint a számítógépes játékban a játékos és a képernyo egyesül a részvétel által közös hurkokban. Ebbol a nézopontból, az elme és az anyag egy egésznek a két megjelenése és nem szétválaszthatóbbak, mint a forma és a tartalom."Mélyen lent az emberiség tudata egy.”

A holografikus modell alkalmazhatósága

Bohm holografikus metaforáját sikeresen alkalmazták az agy fiziológiájával és az emberi tudattal foglalkozó kutatásokban. Karl Pribram idegsebész kifejlesztett egy agymodellt holografikus elven. (1971); Pribram próbálta megérteni az agy különféle jellemzoit, különösen azt a vizsgálati eredményt, hogy a memória elraktározásának a funkciója nem lokalizált az agyban. Pribam vitatott holografikus modellje beszámol az agy látszólag rejtélyes tulajdonságairól, mint a hatalmas tároló kapacitás, a szenzoros rendszer képalkotó képessége, és az asszociációs visszahívás bizonyos jellemzoi. A holografikus modell egy másik feltuno alkalmazása az emberi tudat spektrumának vizsgálata. Stanislav Grof pszichiáter (1985, 1988) megalkotta a tudat térképét, amely összefoglalja a nem szokványos tudatállapotok területén végzett kiterjedt kutatásait. O szoros összhangot észlelt a holomovement és a kutatása során tett felfedezései között. A klinikai kutatás és vizsgálat terén szerzett, több mint 30 éves tapasztalata vezette Groft arra a nézopontra, hogy minden emberi lénynek potenciális hozzáférése van minden fajta tudathoz. Az o adatai egyfajta fenomenológiai bizonyítékát nyújtják a tudat holografikus modelljének.

TUDOMÁNY ÉS SPIRITUALITÁS

Thomas Kuhn látványosan kimutatta, hogy amikor a tudósok egy paradigmát részesítenek elonyben egy másikkal szemben, döntésüket számos nem tudományos és nem tapasztalati úton szerzett tényezo határozza meg. Bohm szintén kimutatta, hogy nincs tudományos bizonyíték arra, hogy az uralkodó, fragmentált tudományos világnézet fölötte áll Bohm hipotézisének az osztatlan teljességrol. Azonban, míg a tudományos bizonyítékok nem nyújtanak segítséget ebben a tekintetben, több másféle bizonyíték segíthet megvilágítani ezt. Misztikus és spirituális tanítások már régóta beszélnek minden dolog alapveto összefüggésérol és arról, hogy a mikrokozmosz, valahogy tartalmazza a makrokozmoszt. Egy szép és legendás kép errol „Indra ékesített hálója” az Avatamsaka Sutrában, amelyben a világegyetemet a gyöngyök végtelen hálózatának tüntetik fel, aminek mindegyike visszatükrözi az összes többit. Fa-Tsang, a HUA-jen Buddhizmus megalapítója, a hetedik században, egy tükrökkel teli szoba közepére helyezett gyertyával kifejezte az „ Egy a sokhoz”kapcsolatát, és egy csiszolt kristálynak a gyertya melletti elhelyezésével fejezte ki a”Sok az egyhez” kapcsolatát. Amíg ezek és más képek nem olyan fajta bizonyítékok, amelyeket a tudomány elfogadhatónak tart, addig tapasztalati bizonyítékok egységes szövetét képviselik régi korok mély hagyományainak hosszú sorából.. Tehát ha a megengedheto ismeretelméletet kiszélesítjük, túl a tudomány határain, boven találunk példát a valóság egységes, holografikus megértésére. Ebbol a perspektívából, Bohm holomovement-je inkább bizonyíték, mint más nézetek a valóságról, amelyek uralják ma a tudományt.

Buddhizmus és a fizika

A tibeti mester Sogyal Rinpocse (1992) megállapította, hogy feltuno a párhuzam a Bohm modell és a Buddhista ontológiában szereplo három kaya között.

"Ez azt sugallhatja, hogy a szerepe szerint analóg a Dharmakaya-val, az végtelenül termékeny, feltétlen totalitás amelybol minden dolog kino? Az energia munkája, amelyen keresztül az értelem és az anyag egymásra hatnak, bizonyos fokig hasonló a Sambhogakaya-hoz, a spontán állandó ugrálás, elore az energiából, ki az üresség földjébol és az anyag teremtése David Bohm víziójában hasonló a Nirmanakaya-hoz, az energia folyamatos, formába és megnyilvánulásba történo kikristályosodásához…A legmélyebb párhuzam Bohm elgondolásai és a Bardo tanítása között, hogy mindketto a teljesség látomásából születik.” (P. 354) Bohm (in Weber 1986)

Természetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy a misztikus tapasztalat végso soron meghaladja az intellektuális élményt, elméleteket, és ismereteket. A szuper-belso rend és a holomovement fogalmai és leírásai hasonlónak tunhetnek bizonyos szempontból a misztikus tapasztalatok leírásával. Azonban ezek az összefüggések azzal a veszéllyel járnak, hogy magával a tapasztalattal azonosítanak fogalmakat, amik fontosak a misztikus élmény szempontjából.

A belso rend egy végso birodalomhoz hasonlítható túl az anyagon, és azt gondolhatjuk, hogy ez az igazi tudás és bölcsesség forrása. Bohm és Peat (1987) hangsúlyozzák, hogy a külso tevékenység felfüggesztése lényegében azonos a Taoizmusban, a Jógában, a Buddhizmusban, és Krishnamurti tanításaiban (255-57). Ontológiai nézopontból a szuper-belso rendet a Rejtély, az Ismeretlen, a Láthatatlan szimbolikus birodalmaként lehet tekinteni utalva a világ spirituális és misztikus tradicióira.