Csaba Rádió

Az Alföld Rádió megszűnése után rövid idővel megkerestek a Csaba Rádiótól. Igaz, itt akkor nem adásban kellett lennem, mint zenei szerkesztő, hanem az adás-menethez kellett hanganyagokat készítenem. Bár akkoriban ez a tevékenység még gyermekcipőben járt. A megyében az egyetlen, aki profi volt benne, az elődöm, Király Péter, akire mindig felnéztem, munkájáról csak elismeréssel tudok szólni. Az idő múlásával az hiszem, én is egyre jobb reklámokat, spot-okat készítettem. Mára úgy érzem, hogy nagyon jó hanganyagokat kerülen ki a kezem alól. Az ügyfelek, és a kollégák sem elégedetlenkedhetnek. :-) Íme néhány kép, amely munkásságom közben, készült. Az első hármat Tolnai Laci kollégám készítette, míg a negyediket a főszerkesztőnk, Major Gyula.


Ez a zene pont jó lesz. :-)   Ez a nagy stóc mind legyártásra vár. :-)   A nagy hajtásól lóg a nyelvem. :)
         
    Ez az fotó nagyon jól sikerült egyesek szerint. :)    



vissza a képekhez