ELMÚLT AZ ÉLET
(F.Cs. emlékére)

Fáradt szemem csöndesen lehunyom.
Sötét van. Ilyen lenne a halál?
A kezem az ég felé kinyújtom,
matató kezem semmit sem talál.

Nem hittük el, hogy létezik ilyen,
úgy hittük, mindig itt leszünk, együtt,
aztán meg megváltozott hirtelen
az egész kis világunk, mindenünk.

Hányszor el is játszottuk, nevetve,
gyerekfejjel, de amikor így lett,
én csak döbbenten álltam feletted
és nem értettem: elmúlt az élet.

Hányszor hívtalak azóta némán,
tudva, hogy hallasz, de nem felelsz,
hiányod hagytad örökül énrám,
s a tudatot, hogy minden így lesz.