Rideg vagy már és kemény,
egy darab kő magában.
Körötted sár, s nehéz
keréknyomok a sárban.

Talán észre sem veszed,
van Ember is körötted,
s már őszintén bánom,
hogy én is sáros lettem.

Azt a rámtapadt sarat
soká mossa le eső,
hát friss kútvízzel mosom,
talán hamarabb lejő.

Te maradj csak a sárban,
hisz magad választottad,
ha megtisztulok egyszer,
már vissza nem fogadlak.

Mert sár tapadt kezemhez,
a szerelmünknek vére,
lemosom a sáros vért,
mert a részemről vége.

Már nem szól rólad több dal,
nem írlak meg, nem leszel,
elnyel a sár, nem lesz ott,
ki a sárból kiemel.

Hát fordulj el, ezerszer
áldott, gyilkos tekintet.
Hangod hozzám többé már
ne fújja szél, ne érts meg!

S ha emlékeimből
majd néha előderengsz,
már nem szerető leszel,
csak raboskodó lelenc.

Budatétény, 1998. június 22.