Előszó
Pájer Almának borostyánszínű a szeme. Melegen ragyog - mint majdnem minden tízéves
gyereknek - a világra. A világra, amely : színekkel , fákkal, állatokkal, csillagokkal, érzelmekkel,
játékokkal, baráti kapcsolatokkal, vágyakkal, reményekkel teli. Lehet ezeket csodának nevezni,
lehet hétköznapi nevükön szólítani őket. A lényeg az, hogy mennyit lát meg ebből, érzékenysége,
tehetsége folytán mennyit tud befogadni. Magunkban aztán ezek a csodák új világot teremtenek.
Ő mintha tudná: a világ mi vagyunk, mi teremtjük azt.Alma verseket ír, fest, rajzol. Versei képeket
hordoznak, képei ritmust és dallamot sugároznak. Egy kifejezés, egy önmegvalósítás formavariációi.
Álom és valóság még átjárható fogalmak.. Kanyarodhat ez a világ nagyon sok felé: nyílhat szépségre
őszinteségre, alkotásra, örömre. Képei, versei ezt a lehetőséget hordozzák. Jelen formáiban is
határozottan szuggesztívek, megragadók. Irigylésre méltó őszinteséggel, kitárulkozással.
Így kellene élni az életet.