Mivel
100$-t is elérte 1 font (0.453 kg) tea ára, elsősorban
a gazdagok fogyasztották. 1670-es évekre az ár
annyira lecsökkent, hogy a tea megjelenhetett az élelmiszerboltokban
is. Az 'angolos' teafogyasztás ötletét, kis
tej hozzáadását, Marie de Rabutin-Chantal
márkinő terjesztette el.
Amerikában
először az 1600-as évek közepe táján
jelent meg a tea Peter Stuyvesant kereskedése folytán.
A holland telepesek az amerikai New Amsterdam-ban (később
New York) akkoriban több teát fogyasztottak mint egész
Anglia.
Angliában
a teakultusz a Cronwelli háborúk után kezdődött,
itt is a nemesség köreiben, de nemsokára annyira
elterjedt, hogy felváltotta az addigi nemzeti italt a sört.
II. Károly Portugáliából visszatérve
magával hozta a teafogyasztás szokását.
Az I. Erzsébet alapította John Company a történelem
eddigi legnagyob monopóliuma (pénzveréssel,
törvényhozási és végrehajtási
joggal is rendelkezett) hatalmának alapját a teakereskedelem
jelentette. Riválisa a Kelet Indiai Társaság,
a két cég összevonása után, kizárólagos
jogott kapott Kínában és Indiában.
így aztán a tea ára nem csökkent, de
ennek ellenére a fogyasztás az 1700-as évek
elején 9 év alatt a 40 ezer fontról (18 ezer
kg) 240 ezer fontra (109 ezer kg) ugrott.