PRÉSHZ |
TÁRSASÁG AZ EURÓPAI ÉRTÉKEK TERJESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVA 1993-BAN BUDAPESTEN |
Molnár Pál: EZREDFORDíTÓ HANNOVERI BÚCSÚ
A rendezők büszkébbek voltak a magyar pavilonra, mint a
németre
Két magyarországnyi ember tekintette meg az ezredfordító év világkiállítását, a magyar
pavilonban két Budapest lakossága fordult meg öt hónap alatt. A hannoveri expó október
utolsó napján fényes tűzijátékkal zárult, gazdag infrastruktúrát, márkamilliárdos ráfizetést
és sok tanulságot hagyva maga után. A magyar részvétel egyértelmű sikert jelentett:
pavilonunk, a Millennium-hajó a világkiállítás jelképévé vált.
"Hallod-e, nagy búcsú ez, még ringlis is van benne!" - fogalmazott tréfásan a hannoveri
világkiállításról hazatérő magyar turista. A 170 hektáros expóváros sok különlegességet
mutatott fel, szélesre nyitva a látványtervezők előtt az önmegvalósítás alkalmát.
A szcenikusok mindenképp jól jártak: szinte korlátlanul költhették a pénzt a szerény, a
közepes, és néha egészen jó ötletek megvalósítására, hogy élményt nyújtsanak a nem túl
igényesre becsült közönségnek. A jurtától a betonszendvicsen és a virágházon keresztül az
üvegpalotáig sokféle épület sorakozott az expótelken. Az ibériai dobos zenekartól az
atillában feszítő magyar bandériumon át a brazil artistákig számos utcai mutatványos
színesítette a napi programokat. Expóboltok széles láncolata, kolbászárusok regimentje,
italmérések sora segítette a búcsúhangulat pezsgését.
Mindamellett a "nagy", az "általános", az "A kategóriás" világkiállítások szolid
életképességét mutatta a hannoveri expó. A százhektáros régi vásárplaccot hetvenhektáros
"ráadás" expótelekkel megtoldó kiállítási terület alig kezelhetőnek bizonyult. Hozzávetőleg
egy teljes hét kellett annak a turistának, aki mindent, legalábbis minden lényegeset látni
óhajtott Hannoverben. E tekintetben nem is volt túlzó az első németországi világkiállítás.
Az 1893-as chicagói expót 278 hektárnyi telken rendezték meg, s az amerikai rendezők azt
állították: ha a turista minden kiállítónál csupán négy percet tölt el, akkor is két évre
van szüksége ahhoz, hogy mindent láthasson… Mindamellett a mostani, hannoveri 69 márkás
jegyárat figyelembe véve: a közönség leglelkesebb része sem szánhatott két napnál többet az
ezredfordító év expójának tanulmányozására. S a két nap a néha több órás sorbaállásokkal
hamar elfogyott.
Éppen a hosszú embersorok irányították rá a figyelmet a hannoveri expó egyik lényeges
tanulságára. Arra, hogy belátható jövőnk egyik kulcsfogalma alighanem a kognitív
disszonancia lesz. Ha az ember önhibájából nehéz helyzetbe kerül, utólag úgy magyarázza a
következményeket, hogy "tulajdonképpen jól" járt, sőt netán "kifejezetten jót" tett neki a
baj - nagyjából ezt jelenti a lélektani szakkifejezés. Hogy ez mennyire valós, létező, ható
törvényszerűség, azt a Holland pavilon képe mutatta. A szendvicsháznak elnevezett
betonmonstrum előtt 150, néha kétszáz méteres sorban álltak az emberek türelmesen.
A négyemeletes ház tetejére nehézkes lift vitte föl az közönséget. A bádoggal fedett tetőről
az azt elborító víz csorgott le ünnepélyesen az oldalfalon. Egy szinttel lejjebb a közepes
színvonalú holland imázsfilmet nézhette meg a váratlanul becsapódó ajtókkal foglyul ejtett
közönség. Az alsóbb emeleten tárult fel a nagy attrakció: gyeptéglákból és kivágott fákból
kialakított "erdő". Még eggyel lejjebb egy sablonos virágraktár húzódott. A földszinten pedig
amerikai stílusú csapszék működött. Eme, néhány perc alatt bejárható, s minimális élményt
kínáló kiállításra több mint két órán át, tűző napsütésben is álló emberek jutottak be. Ámde
nem az expó első napjaiban, amíg kiderült a turpisság, s híre elterjedt, hanem végig az öt
hónap alatt. Magyarázatként egyedül a kognitív disszonancia szolgálhat: a hosszú várakozásban
nagy látványra kiéhezett emberek azt hitték csodálatosnak, amit eléjük tettek, s utólag is
erről beszéltek ismerőseiknek... Mindez nem sok optimizmusra ad okot jövőnket illetően, épp
ama világkiállítás után, amelynek célját a rendezők úgy fogalmazták meg: "Az emberiség
kérdéseit a XXI. század küszöbén összesíteni. Mindez jelzés legyen az embereknek, a
vállalkozóknak, szervezeteknek és nemzeteknek, hogy közösen, az államok határai felett
dolgozzanak a jövő globális kihívásainak megoldásán." Az egyre népesebbé váló emberiség
egyre fokozódó manipulálhatósága döbbenetesen nagy kihívás, s az erre adható választ csak
alig körvonalazta az expó.
A világkiállítás alapgondolatát három szóban foglalták össze: Ember - természet - technika.
Ezzel az általánossággal semmit nem tudott kezdeni a bemutatkozó több mint 150 ország - az
Amerikai Egyesült Államok tüntetőleg távolmaradt az Európai Unió legjelentősebb tagországában
rendezett világkiállítástól -, s mintegy harminc nemzetközi szervezet. Nagyrészt
környezetvédelmi propagandára egyszerűsítették a feladatot, így a központi témához igazodó
bemutatók érdektelenek maradtak. A legfájdalmasabb áldozatot a japánok hozták: gyönyörű
pavilonjukban - melyről ügyesen elterjesztették, hogy papírból van, holott anyaga fa és
vasbeton - közepes iskolatelevíziós filmeket mutattak be, "szigeteknek" elnevezett apró
termekben. Kiállításuk legérdekesebb részét a kijáratnál osztogatott idegenforgalmi
prospektusok képezték...
Az élelmesebb országok - bátran mellőzve a központilag megadott témát - eleve a
vendégforgalmi hírverést forszírozták. A 15-16-17-18-as összevont pavilonban olyan országok
állították ki anyagukat, amelyek nem építettek külön csarnokot. Az expónak e része az
"Utazás 2000" címet is viselhette volna, s ennek megfelelően: izgalmas, élvezetes volt.
Ezeken a standokon elsősorban a nemzeti jellegzetességeket mutatták be: azon értékeket,
amelyek egyediek, s ezzel vonzóvá teszik az adott országot. Izrael mint E-ország, Palesztina
mint hegyi tartomány, Örményország mint Noé bárkája nyomában járó közösség, Szíria mint
finom bútorok hazája mutatkozott be - hogy csak a bibliai tájaknál maradjunk. Hatalmas
bazárt rendeztek be Afrika-pavilonként: a banánköztársaságok is lehetnek büszkék nemzeti
teljesítményükre - üzente a színes bemutatott anyag.
Talán a nemzeti sajátosságok is lehetnének egy eljövendő expó középpontjában - vetődhetne föl
a gondolat. Amely nem lenne új. Éppen száz évvel korábban, Párizsban is hasonló volt a
központi téma. Hazánk akkor eloször mutatkozott be Ausztriától függetlenül a világ előtt,
nagy lelkesedéssel. Itthon tárlatot rendeztek a kiszállításra váró tárgyakból. "A főváros
közönsége szinte ostrom alá vette az Iparművészeti Múzeumot, hogy láthassa a nagybecsű
gyűjteményt" - írja a korabeli sajtó. Heltai Jenő így fogalmazott: "A hatalmas nemzetek
hatalmas versenyében a kis Magyarországot is észre fogják venni, és az elismerés pálmájából
a magyarnak is jut majd egy jól megérdemelt ágacska." Hazánk a Vajdahunyad vár mását építette
föl a Szajna partján. Később, az első világégés után Barcelonában rendeztek hasonló tárgyú
expót. Az 1929-es esztendőben a katalánok 120 hektárnyi területet jelöltek ki a tengerparton.
Hazánk 2500 négyzetméteres pavilonnal képviseltette magát. Erről egy tekintélyes spanyol lap
azt írta: "A csarnok hűen fejezi ki a magyar nemzet életképességét, azét a nemzetét, amely
minden bánatot, keserűséget átélve, meg tudta őrizni függetlenségének érzését,
szabadságszeretetét és a dicső múlt tiszteletre méltó emlékét. A több századon át tartó
elnyomás sem tudta elpusztítani nemzeti öntudatát, nem tudta szétrombolni kultúráját."
Hazánk egyébként az első expó, az 1851-es londoni, a Kristály-palotában rendezett Nagy
Kiállítás óta túlnyomórészt nagy sikerrel vesz részt a világtárlatokon. Herend Londonban,
majd Párizsban lett világhírű kerámiaközpont. Széchenyi Ödön Nagydíjat kapott 1867-ben
Párizsban, miután a Dunáról indulva a Szajna partján kötött ki - viharos taps közepette -
Hableány nevű hajójával. Már a közelebbi múlt sikere: 1992-ben Sevillában Makovecz Imre
héttornyú temploma az expó jelképe lett. Ezzel az 1889-ben emelt párizsi Eiffel-torony, és
az 1958-ban épített brüsszeli Atomium után magyar épület is expójelképpé vált.
Fájdalmas expóemlékeink is vannak: hazánkat blamázs érte az 1893-as chicagói világkiállításon,
mivel a részvételről későn döntöttek Budapesten, s a bemutatkozás nívótlanra sikeredett. Még
fájdalmasabb a félmúltbeli, 1994-es emlék: a nyári parlamenti szünetben, első döntéseként
puccsszerűen lemondta a már csaknem teljesen előkészített 1996-os magyar világkiállítást az akkor
kormányra lépő baloldali blokk. Dollármilliárdos kár érte a fővárost az azóta is tisztázatlan
ügyben, s a politikusok felelősségre vonása még várat magára.
"Az elmaradt expó miatti bizonyítási vágy is fűtötte az embereket" - mondta a hannoveri expó
magyar részvételét szervező miniszteri biztos a Millennium-hajó építése után. A Vadász György
építész tervei alapján készült pavilon már építésekor élénk figyelmet keltett. A német
televíziókban hetente egyszer-kétszer megjelent az épülő, különleges pavilon képe - örömet keltve
a csobánkai lakatosokban, keceli ácsokban. A magyar pavilont a hannoveri expó Eiffel-tornyaként
emlegetik ma német földön. A világkiállítás jelképévé vált a Millennium-hajó. Nyugati utazási
kiadványokban tűnik föl, sőt az expó utolsó napjaiban egy parfümprospektus címlapjára is rátették,
hogy fokozzák a termék kelendőségét. Birgit Breuel, az expo német főbiztosa pavilonunk
meglátogatásakor kényes volt arra, hogy neki nem kell idegenvezetés, mondván, jól ismeri ő a
magyar pavilont. És hozzátartozóinak személyesen tartott előadást kiállításunkról. Norbert
Bargmann főbiztos-helyettes sajtónyilatkozataiból kitűnt: a német rendezők büszkébbek a magyar
pavilonra, mint a - különben szintén remek, ám kevésbé jellegzetes - németre.
Még jóval az átadás előtt, március 11-én meglátogatta a magyar csarnokot Gerhard Schröder német
kancellár, ez az épület ugyanis már látogatható volt… Az eset fölidézi az 1911-es torinói expót:
akkor - tomboló ciklon következtében - a nyitás napjára nem épültek fel a csarnokok. Egy
kivétellel. A magyar pavilon készen állt. Így az olasz király a "magyar házat" nyitotta meg...
A hannoveri expón a nyitás utáni első látogató Németország expónagykövete, Hans-Dietrich Genscher
volt, s néhány perc múlva Alexander Kwasniewski lengyel államfő, pár nap múlva Milos Zeman cseh
miniszterelnök következett. A magyar kormányfő június 26-án, az expónaptárban kijelölt magyar
nemzeti napon vette szemügyre pavilonunkat. "Hajrá magyarok" - írta a vendégkönyvbe Orbán Viktor.
Nemzeti ünnepünkön, október 23-án a parlament alelnöke, Gyimóthy Géza koszorúzta meg az épület
falán elhelyezett emléktáblát.
És ez a mozzanat a világkiállítás egyik aligha várt hozamára irányítja az érdeklődés fénykörét.
A legszebb magyar katonatemető Hannovertől mintegy harminc kilométerre, Celle kisváros
fenyőerdejében fekszik. A II. világháború végén, 1945. február 22-én kíméletlen amerikai bombázás
oltotta ki 116 leventénk életét. A fegyvertelen, ám katonaruhában lévő fiatalokat vonattal
menekítették a Dunántúlról Németországba, ám hat amerikai gép éjszakai bombatámadása kioltotta
életüket. "116 MAGYAR HONVED" olvasható a kőkereszten, s kisebb kőhasábokon ott homálylanak a
nevek: Istvan Szabo, Zsigmond Szeghy, Pal Vasy, Ferenc Szalonnas, Istvan Vido, Alajos Sebian,
Karoly Lipoczy, Bela Babus, Elemer Korponay, Zoltan Kulacs… "Unbekannt" - áll az utolsó kőlapon:
ismeretlen. "Nem harcban estek el, de halálukkal igy is megvédték a magyar katonák becsületét" -
mondta a temetőben tartott ünnepségen Aldo Blindenhöffer, Celle alpolgármestere. Gyimóthy Géza
arra hívta fel a figyelmet, hogy e magyar fiatalok elvesztése nagy csapás volt a világháború után
is súlyos próbatételeknek kitett nemzetnek. S a középkorra visszautalva a parlament alelnöke
fölidézte: "Magyarország három részre szakadt, hogy a keresztény Európa egyben maradhasson." Ezt
a gondolatot később az Expo Theaterben is elmondta, több száz fős német közönség előtt a magyar
politikus. Az ünnepi koncerten egyébként a Dohnányi Szimfonikus Zenekar Erkel-, Liszt-, Kodály-
és Weiner Leó-műveket mutat Hollerung Gábor vezényletével.
A hannoveri expó érzékelhetővé tette azt is: hazánk számíthat idegenbe szakadt fiaira. A Hannoveri
Magyar Egyesület, melynek vezetője Szilágyi Szabolcs, tevékenyen együttműködött az ország
bemutatkozásának szervezésében. Osztoztak a sikerélményben is, melyet a segítségükkel elszállásolt
muvészek: Markó Iván és Román Sándor táncosai, a pécsi Mátyás Király Iskola kórusénekesei, az
erdélyi Hargita Együttes zenészei és több százan mások átélhettek. Ezek forintban nem mérhető, de
fontos hozamok.
A világkiállítások közvetlen pénzügyi mérlege általában veszteséget mutat. A hannoveri rendezők
400 millió márka passzívumot terveztek eleve. A valós veszteség két- és fél milliárd márka: a
látványtervezők önfeledt költekezése megtette a magáét. Más a gazdasági eredményesség, ha a
térségben végbemenő fejlesztéseket nézzük. A Norddeutsche Landesbank egy tanulmánya szerint a
világkiállítás 6,8 milliárd márka beruházást hozott magával. Azaz míg az állami elképzelések
szerint a rendezvényen több mint hárommilliárd márka közvetlen bevétel keletkezett volna, a valódi
gazdasági hatás a központi befektetésnek csaknem kétszerese. Ez az a bizonyos multiplikátor
tényező, amelyről az 1996-ra tervezett lágymányosi világkiállítás előkészítői és a valóban komoly
közgazdászok szóltak még a kilencvenes évek elején. A budapesti pénzügyi elit azonban - csak
vélhető okból - nem kívánta felismerni a világkiállítás gazdaságélénkítő szerepét. A Norddeutsche
Landesbank előzetes tanulmánya jelzi: a sokmilliárdos multiplikátor hatás eredményeképp az
expóterület mellett a lakásépítéséhez, a vasúti és villamos-sínhálózatok kiterjesztéséhez, a város
és a térség egyéb fejlesztéseihez vonzotta a tőkét. "Az expo segítségével Hannover hosszú ideig a
világ egyik legvonzóbb vásárvárosa lesz, felvérteződve a XXI. századi versenyhez" - olvasni egy
jelentésben. Egy kamarai beszámolója rámutat "A halmozott gazdasági hatás, mely az
expo-beruházásoktól az új expo-munkahelyek béreiből és fizetéseiből, valamint az expolátogatók
kiadásaiból keletkezik, a bank tanulmánya szerint 17,6 milliárd márkát ér el. Az expo összesen
4,5 milliárd márka adóbevételi többletet jelent az államkasszának." A banki becslések szerint a
világkiállítás "százezer ember számára jelent, legalábbis átmenetileg, munkahelyet." Noha a
becslés előzetes számításokon alapult, ha csak részben lett igaz, akkor is jelentős hozam
maradhat az állam, a város és a vállalkozók kasszájában.
Hazánk mindössze kétmilliárd forintot szánt az expómegjelenésre, ennyi kellett a sikerhez.
Gondoljunk csak bele: a Nemzeti Bank bécsi leányvállalata, a CW AG csupán 1999-ben, amikor az
előzetes 95 milliárdos vesztesége már ismert volt, több mint hétmilliárd forintnak megfelelő
pénzt veszített mintegy ráadásként… Az rendezést lebonyolító Expo 2000 Kft. további forintokat
spórolhat meg, ha értékesíti a magyar pavilont. A Millennium-hajó iránt elsősorban
Dél-Németországi városok érdeklődnek. Az acélvázas épület az annak idején Szent István által
is fontosnak hitt "magyar jelek" egyike lehetne Európa közepén.
* * * |
Balassi Bálint-emlékkard | |
Tinódi-lant | |
M. S. mester-díj | |
Európa-érem | |
Aranyszarvas-díj | |
Présház |
Vita quae fato debetur, patriae saluti solvatur * * * |
(c) Copyright 2002 Présház portál. All rights reserved. |