PRÉSHZ
TÁRSASÁG AZ EURÓPAI ÉRTÉKEK TERJESZTÉSÉÉRT
ALAPÍTVA 1993-BAN BUDAPESTEN

Molnár Pál: EURÓPAI EZREDKEZDET

KÜLFÖLDI CÉGEK DIKTÁLJÁK az államnak az áremelés mértékét. Ha a polgárok által választott kormány ellenáll a diktátumnak, az idegen vállalati központok az általuk felvásárolt televíziós hálózatokkal tömeget visznek az utcára, hogy az tüntessen éppen az ellen a kormány ellen, amely a tüntetők érdekeit igyekszik képviselni a monopóliumok ellen... Az abszurd eset nem afrikai banánköztársaságban történt meg, hanem itt, Közép-Európában, egy általunk jól ismert országban. A kiszolgáltatottságnak ezzel a mértékével az 1994 és 1998 között kormányzó koalíció helyezte prés alá a társadalmat, a vétkes politikusok azonban nem számoltak el akkori döntéseikkel, hanem továbbra is a törvényhozásban ülnek. Ezzel az irracionális helyzettel a globalizáció, és annak feltétele, a tudományosan megalapozott manipulálás sújtja Magyarországot a harmadik ezred kezdetén, karnyújtásnyira az európai uniós csatlakozástól. A földkerekség felgyorsult egységesülése többek közt terrorisztikus, politikai, informatikai, gazdasági, nyilvánosságbeli, nyelvi, demográfiai és tulajdonjogi kihívásokat állít az értelmiség elé. A válaszokat ki-ki a saját helyén kell hogy kimunkálja, ám a gondolkodáshoz impulzusokat adhat az interjúkötet tíz megkérdezettje, Demeter Ervin, Johnathan Sunley, Nagy Péter, Kindler József, Járosi Márton, Pungor Ernő, Grezsa Ferenc, Balázs Géza, Tóth Pál Péter, Tanka Endre, valamint az előszót író Bod Péter Ákos.

* * *

Molnár Pál

EURÓPAI EZREDKEZDET

Politikai tabuk a globalizációban

Tartalom:

Bod Péter Ákos: Aggodalom, remény, felelősség

A terror csak az egyik veszélyforrás (Demeter Ervin)
A magyar konzervativizmus már eléggé erős (Johnathan Sunley)
Virtuális diplomácia a XXI. században (Nagy Péter)
A globalizációs tőke leveti az álarcát (Kindler József)
Stratégiai ágazatok - kiárusítás után (Járosi Márton)
Új műhelyek jelzik a szellemi életerőt (Pungor Ernő)
A médiafüggőség rombolja a személyiséget (Grezsa Ferenc)
Nyelvünk az európai kultúra különleges kincse (Balázs Géza)
Minden érték forrása a gyermek (Tóth Pál Péter)
A föld nem lehet "áramoltatható tőke" (Tanka Endre)

* * *

Balassi Bálint-emlékkard
Tinódi-lant
M. S. mester-díj
Európa-érem
Aranyszarvas-díj

Présház

Vita quae fato debetur, patriae saluti solvatur

* * *
(c) Copyright 2002 Présház portál. All rights reserved.