Ki vagyok én?
Mi az asztrológia?

Egészségről-(bevezető)

Saját nézőpontom, filozófiám

Bárki képes lehet lelki és szellemi munkával felülemelkedhetni a csillagállásain, ugyanúgy, ahogyan megfelelő életvitellel, lelki hozzáállással, egészség elérése iránti igyekezettel génjei által adott egészségügyi sérülékenységén és állapotán is bárki javíthat. Ezzel elérheti a számára adott, tartalmas, örömteli életet.

 

Példaként áll előttem Meir Schneider (könyvével, és munkásságával), aki született vakságából gyógyította meg önmagát, azzal a hittel, és kemény elhatározással, hogy vakságából kigyógyulva "normális" életet kívánt élni. Vágya az volt, hogy ne teher legyen más számára, hanem önállóságot, emberi méltóságot elérő emberré váljon. 
A Gyógyulj, hogy gyógyíthass című művében leírja, hogyan gyógyította meg magát szellemi és fizikai munkával, és sikere után hogyan vált gyógyítóvá. Életének legfontosabb üzenete a mai ember számára, hogy minden ember képes önmagát meggyógyítani, rendbe tenni, ha hittel, és nagy belső elszánással valóban el szeretné azt érni.
A természet és saját testünk is segítségünkre van ebben a munkában, ha megengedjük számára a gyógyítást, és alázatosan meghajlunk a természet rendje, és az univerzum törvényei előtt, majd annak utasításait követjük is.

A valóban helyes utat csak a természet, vagy az Isten ismeri. Egy ember viszont képessé teheti magát arra, hogy meglássa és megismerje a természet, az élet törvényeit.
Ennek tudása segítheti az egészséghez vezető helyes irány megtalálását.

Testünk minden pillanatban üzen, finom jelekkel értesít minket az állapota felől.
Legtöbbször viszont nem hallgatunk rá, mert fejünkben olyan mindent elborító gondolati zaj nyüzsög, ami lehetetlenné teszi a test finom jelzéseinek felfogását. Meg kell engednünk magunknak, hogy időnként elcsendesedjen ez a zaj, és befelé fordulva figyeljünk testünk-lelkünk üzeneteire.
Az egészség vonatkozásában számomra első helyen áll az "itt és most"-ban való lét és cselekvés elsődlegessége az életemben, ami keretek közé szorítja a múlton való elmélkedést, esetleg rágódást. A jelenben való élet megakadályozza a jövőtől való félelem bennünk történő eluralkodását is, amit a legfontosabb testet, lelket betegítő tényezőnek tartok.

Az egészség megszerzéséhez magunk előtt

Látni kell a célt, vagyis az egészséget.

     Az egészséghez vezető út első lépése a megfelelő, örömmel motiváló életcél kijelölése, hiszen csak egy számunkra megfelelő cél mozgósítja az embert változásra.

Mert tudnunk kell azt, hogy az egészséghez vezető út csak teljes változással érhető el.

Ehhez vezető, motiváló örömnek az alapja a gyermekkorban gyökerezik. Ott található meg minden olyan érzelemmel teli vágy, amihez visszatérve újrakezdhetjük, átalakíthatjuk az életünket.

Ehhez belülről igazán el kell határoznunk, hogy valóban gyógyulni akarunk, és a betegségünket nem használjuk fel ürügyként arra, hogy kivonjuk magunkat a hétköznapi életből, ami számunkra nyűg és utálat tárgya, vagy betegségünkkel manipuláljuk a környezetünkben élő embereket.
Az egészség eléréséhez mindig valamilyen nagy örömcél szükséges. Ezt elérendő minden életküzdelem (Mars) testünk immunrendszerét is rendbe rakja (helyes működés), amely az egyik legfontosabb segítő erő az életben.

Figyeljük meg a világban azt a tendenciát, hogy a fejlettnek mondott világrészeken egyre jobban terjed az emberek között az autoimmun betegségek sora.
Ebben a betegségben a test természetes életküzdelme (Mars), - aminek célja az életben maradás, fajfenntartás - az ellentétére fordulva, nem a valódi kórokozók felé irányul, hanem a saját szerveinket és sejtjeinket támadja meg.
Az ilyen típusú téves riasztás, a különféle allergiák (szintén téves riasztás), a sokízületi betegség, az AIDS, izomsorvadás, az olyan megmagyarázhatatlan idegrendszeri betegségek, mint a Szklerózis multiplex, Parkinson-kór  száma egyre növekszik, és egyre fiatalabb korban jelentkezik.
Autóimmun és allergiás betegségeknek több üzenete lehet:

  1. Nem vállaljuk fel a küzdelmet az életben, mert minden küzdelem agresszió, és mint ilyen állatias, nem emberi magatartás. Ez a gondolati tartalom főleg értelmiségiek között terjed. Az ilyen gondolati és érzelmi nyomás miatt a bennünk lévő természetes szervezetbeli küzdelem irányát veszti, mert az elnyomott agresszió árnyékvilága (Jung) megnyilvánulásra tőr. Az ilyen módon elnyomott jelenség beteges formában ölt testet.
  2. Nem válogatunk gondolatainkban az ártalmas és ártalmatlan támadók között. Mindent válogatás nélkül magunkba engedünk. Életünkben nincs rend, káosz van. A felelősség fel nem vállalása állhat mögöttes, mély gondolati tartalomként az autóimmun és allergiás betegség megjelenésekor. Ez a rettegő, önbizalomhiányos, döntéshez nem szokott emberek sajátja.

Szaturnusz

A káosz, a rendezetlenség, a határok, törvények be nem tartása nagyon veszélyes mind az egyén, mind a közösségek számára.

A zseniális jogtudós, Deák Ferenc 1863. március 28-án mondott beszédében így vall a törvények be nem tartásáról:

"amely országokat s egykor hatalmas birodalmakat belviszályok s erkölcsi hanyatlás végveszélybe döntöttek, azokban mindenütt a törvények be nem tartása volt a baj forrása."

(Sarlós Béla: Deák és a kiegyezés, 1987)

Az egészség nem különíthető el az egészséges közösségi magatartástól. Ezt példázza Deák Ferenc éles megfogalmazása. A közösség az emberek együttműködéséről szól, ezért a közösség szabályainak betartása is hozzátartozik az egyéni és közösségi élethez. Ha ezek a szabályok már nem jók, nem tükrözik a valóságos érdekeket, akkor értelmes megbeszéléssel újakat kell elfogadni a közösségnek.
Az egészség szempontjából - úgy, mint a népeknél is - léteznek egyéni genetikai terheltségek, amik ugyanúgy hajlamosítanak minket a betegségekre, mint a csillagállásaink mutatta jelenségek.
A genetika tudományát is ugyanúgy lehet felhasználni determinációra, mint az asztrológiai jóslást, ami önmegvalósító jóslatnak tekinthető, ezért ártalmas jelenségnek tartok. A jóslás gondolati alapja, hogy az ember nem képes felülemelkedni csillagjain, a terheltsége alól.

A genetikai terheltségek, tehetségek, lehetőségek lényegében ugyanazokat az összetevőket mutatják, ami az ember asztrológiai képletében is megtalálható, csak a gének szimbólumnyelvezete anyagi szinten szól hozzánk, míg az asztrológia analógiákban beszél...

Hitem szerint, és mint ahogyan Meir Schneider példáján is látszik, a szellem és a lélek képes fölül emelkedni a nehéz csillagállásainkon is, úgy képes az ember a genetikai terheltségein is úrrá lenni.

Erre alapozva jelentette ki a világhírű pszichológus, William James:


"Nemzedékem legnagyobb felfedezése, hogy az emberi lények belső szemléleti változással képesek megváltoztatni életük külsődleges jellemzőit."

Folytatás következik...

 

 

Vendégoldal
Gondolatok...
Kérdések-Válaszok
Elemzés rendelés
Letöltések
Ajánló
Kapcsolat
Kezdőlap
Aktuális