Ki vagyok én?
Mi az asztrológia?

 

A VII.-es ház;

A kamaszkor, társak, fiatalkori barátságok időszaka, mikor csapatostul járnak mindenfele, gondolkodásukat a csapatszellem irányítja. Már kevésbé képes a szülő, vagy bármely felnőtt irányítani őket, keresik a saját szuverén egyéniségüket. Ebben a nagyon nehéz időszakban a hasonló korú fiatal irányítását jobban elfogadják, mint egy felnőttét. Az a veszélyes ebben a korszakban, ha a szülő a társak elutasításával "elvadítja magától" a kamaszt, és így teljesen kiszolgáltatottá válik a csapatnak. A gyerek csak válogat nagy vonalakban a különböző élet-felfogású emberek között, nem túl stabil egy ilyen társaságnak a megtartó ereje. A szülő elutasítása tesz kedvessé számára egy "rossz" társaságot is, mert alapvetően csak általános lázadás van benne a szülő "begyepesedett, kispolgári, egyhangú, unalmas, élet nélküli stb." életvitele ellen. Ő nem ilyet akar "meg akarja váltani a világot" ideáljában él. Pont a szüleivel ellentétes irányvonalat választ magának. Sokszor romantikus álmodozó. Még nem alakult ki a személyisége, és a csapat tagjai kiegészítik egymást különféle tulajdonságaikkal, úgy érzik, hogy együttesen érik el a felnőttekkel azonos erejüket. Ez a kamaszkor kb. 18- 20 éves korig tart, attól függően, hogy mikor merészel, lesz ereje vállalni a felnőttség önálló felelősségét is, nemcsak a jogokat.

Élnek közöttünk 30, 40, 50 éves kamaszok is, akik ezt nem vállalják. Ilyenek például a foci-csapatok drukkerei. A nők esetében más a helyzet. Az anyává válás megérleli a kamaszt, a gyereket egyedül, teljesen meg kell szülni, nincsenek félmegoldások. A gyereket felelősen el kell látni, táplálni és csak a nagyon szétesett nő nem vállalja ezt a felelősséget. Tudat alatt mindenki érzi ennek a dolognak a magasztosságát, mikor egy kicsi élet rá van bízva és ezáltal nagyon fontos személlyé változott, mert valakinek kizárólag csak rá van szüksége.

 

Vissza az Asztrológiai házak (Életterületek) oldalra

Vendégoldal
Gondolatok...
Kérdések-Válaszok
Elemzés rendelés
Letöltések
Ajánló
Kapcsolat
Kezdőlap
Aktuális