Pénzmánia és pénzmágia
- jegyzet -
Létezik egy bűvös valami, ami matéria, s mégsem fogható meg mindig közvetlenül, ugyanakkor rendkívül sokoldalú, hisz bármire váltható. Valami, ami az emberi kapcsolatokat is nagymértékben próbára teheti, akár gyökeresen meg is változtathatja. Vajon miért van ennek a dolognak különösen ma olyan nagy jelentősége? S mindez hová vezethet?
Manapság oly nyilvánvaló, hogy a világ elanyagiasodott. Az, hogy az anyagi világ érték, és annak erőforrásait fölhasználjuk, nem baj, sőt ezt is kell tennünk. Csak úgy tűnik, hogy itt egy jelentős aránytévesztésről van szó. Hiszen maga az anyag az csak következmény, ha úgy tetszik, információhordozó. S ami azt létrehozta, és élettel telíti, működteti, az a szellem, vagyis az információ. A mai közgondolkodás, szemléletmód, melyre a tudomány, gazdaság, politika, oktatás, az egészség, s egyáltalán a köz és társadalmi élet épül, alapvetően a szellemről, mint végső okról, mozgatóról és célról nem akar tudomást venni. Ami egy olyan viselkedésmódot hoz, mintha egy kedvenc íróm frissen megjelent könyvének csak a borítóját venném meg, megelégedve azzal, és szükségtelennek tartva a két fedőlap közé eső - teszem azt - 300 oldalt, vagyis a tartalmat. Pedig jelenlegi "műmosoly, műmell, műanyag" kirakatvilágunkban még a népszerű reklámszlogen is a tartalom és a forma egységét hirdeti. Ugyanakkor bárkit megkérdezünk, többségünk - ki-ki a maga módján - saját életében a harmóniát, egyensúlyt keresi. Kérdezem, hogy ez hogyan lehetséges anélkül, hogy önmagunkban - és így ezzel megteremtve a külvilágban - a forma elszakad tartalmi mivoltától és külön életet él? Ennek a bizonyos matériának és annak összes használható és élvezhető erőforrásaival és végtermékeivel együtt már igen régen fokmérője a pénz. Az anyag elszellemtelenedését és ezáltal az emberi viszonyok eljellemtelenedését, -(amit gondolkodásunknál, szabad akaratunknál fogva magunk hoztunk létre kollektíven magunk körül) - legjobban talán a dollár szimbolizálja, mely gazdasági értelemben is a világpiac fő értékmérője, és egy olyan ország hivatalos pénzneme, amely leginkább élen jár szellemi mivoltától elszakadt, értelemorientált praktikus technokrata szisztéma létrehozásában és elterjesztésében. Az, hogy ezt a papirost "Istenben bízunk" felirattal látták el, - mely csak az emberi szívben élő dolog lehet -, szimbolikusan kifejezték a Pénzistenség uralmát az
igazi helyett. (Nyilván ennek valódi jelentőségével aligha voltak tisztában azok, akik ezt tették.) Ez egyértelműen bizonyítja létünk szellemi lényegének kommercionalizálódását. Pedig az Univerzumban törvény, hogy az erők és energiák egyensúlyra törekednek, hogy annak létrejöttével majd fel is billenjenek, és egy újabb, az előbbinél spirituálisan magasabb rendű harmónia jöjjön létre. Ez egy spirális mozgás, (Emberi értelemben fejlődés.) legalábbis a lét egy szakaszát nézve, a mi léptékeinkkel tekintve így látszik. Mi lehet akkor hát a mértékletes középpont a pénzzel kapcsolatosan? Úgy vélem az, hogy ha nem adok az anyagnak nagyobb hatalmat (mely egyébként attól való függésünket, sőt rabszolgaságunkat eredményezi) és fokmérőjének, a pénznek sem annál, mint amit reálisan megkíván. Vagyis a pénz is csak egy eszköz, amit lehet jóra, s rosszra fordítani. Ezért önmagában sem nem ilyen, sem nem olyan. Illetve emellett egészen pontosan energia, amelynek áramolnia kell, mely szintén egyetemes törvény, hiszen az élet alapja a folyamatos változás. Ha belegondolunk, semmi sem örök és biztos. Csak a változás. (Mondhatnánk azt, hogy a halál az biztos, de valójában az is egy változás, transzformáció). S aki ezt elakasztja - mármint a pénzenergia áramlását - vagyis többet birtokol annál, mint amire ténylegesen szüksége van (merthogy akkor másnak nem jut), vagy olyan célokra fordítja, amely a mindannyiunkban munkáló kis énünk (egónk) hatalomvágyát és ősfélelmét táplálja elsősorban, vagy kizárólagosan, az egy globális törvényt sért, és fekete mágiát űz. Mit is jelent ez utóbbi? - Létünkben kétfajta irányú energia és ennek megfeleltethetően gondolati áramlás figyelhető meg; az egyik az eredendően összetartozó dolgok lényegi egységének fölismerése révén összeépíti, kapcsolja mindazt, ami amúgy is együvé tartozik, amellyel fényt teremt, hiszen valami, ami az egység, a szellem, a beteljesülés, így a lényeg megvilágítása felé visz, az szeretetaktus. Ugyanis, amit mi szeretetnek nevezünk, az átjárható, feltétel nélküli, az egységben levés állapota. Gondoljunk csak a nálunk érvényes hivatalos világvallás szent irataira. Történetesen Pál Apostol khorinthosbéliekhez írt leveleire. S ugyancsak ebből a forrásból tudhatjuk, hogy az "Isten mondá, hogy legyen világosság, és lett világosság". Vagyis a sötétségnek - ami egyébként az eredeti héber szövegben egyben káoszt is jelent - a fényé, (ami bennünk szellemi lényegünk megvilágításában, tudatosításában rejlik) való átminősítése ez. Ez a teremtő munkája. Életünkben pedig ez az önismeret. Hisz valamennyi tradicionális út egészen a mai modern pszichoanalízisig a bennünk, sötétben, árnyékban lévő, vagyis tudattalan tartalmak tudatosításáról, a fénybe hozásáról szól. Ezt tanítják már az ókori szent tudományok és a jungi lélektan is. Gondolkodásunkban pedig csírájában ez a szimbolikus gondolkodásmódban, vagyis mindkét agyféltekénk egyszerre és megfelelő arányban történő használatában rejlik, mely a kettős világunk poláris, vagyis ama valóságának elfogadásában mutatkozik meg. Nos, ez a fehér mágia. Nyilván a fekete mindennek az ellentéte. Vagyis az, ha az egyébként szervesen összetartozó dolgokat, így az anyagot és annak fokmérőjeként a pénzt, elszakítjuk szellemi mivoltától, mely gondolkodásmódunkban a racionalitás egyoldalúságát - mely állandó kételyt eredményez, így a "mélybe vét el"-, magatartásunkban pedig a felelősség nélküli élethez, az állandó félelemhez és ezt kompenzálandó féktelen bír, és hatalomvágyhoz vezet. Vagyis a ma elharapózott pénzuralom - Müller Péter általam tisztelt író szavait kölcsönözve - "manikrácia" és a világmaffiává vált nagytőke (a világot irányító szűk egoista érdekcsoportok) uralma ki által változhat meg? - Nem forradalommal, fegyverrel, hanem csakis azzal, hogy ki - ki saját életében az előbb taglalt egyensúlytalanságot - ha van - felismeri, és önismeret útján azt helyre teszi. Hisz a család egyénekből áll. A nemzet családokból épül föl, a világ pedig nemzetek közössége. Ekképpen a világ arculata is csak így változhat meg. Két alapvető kérdés azonban még hátra maradt; az egyik az a kézenfekvő érv, mely az előbbi eszmefuttatás egészét megcáfolhatja, nevezetesen az, hogy ugyebár létezik materializmus, ami az anyagot lélektelen, szellemi ok és mozgató nélküli zárt rendszernek tekinti. A válasz egyszerű: nézzünk szét világunkban! A tudomány már megdöntötte a materializmust - amit jegyzem meg, minden ember, ha akar, és tudatilag, tapasztalatban érett rá, józan paraszti ésszel is felismerhet. Aki ezt tagadja, vagy tájékozatlan, vagy információ birtokában van ugyan, de ő a fentebb említett okoknál vagy érdekeinél fogva még nem képes, így nem akarja elfogadni, hisz e kérdésben még a tapasztalat előtt áll. A másik kérdés pedig az, hogy egyáltalán szükséges-e változtatni, vagy véget vetni ennek a túlzottan pénzhatalmi rendszernek, ami bolygónkon dívik? - Úgy vélem, ha azt szeretnénk, hogy gyermekeinknek és unokáinknak is legyen élettere, levegője, élelme és ivóvize, - igen. Hiszen a Föld népessége éppen az elmúlt hónapokban érte el a 6 milliárdos létszámot, mely matematikailag egyszerűen levezethető, hogy egy hatványozott emelkedést fog mutatni jóval kevesebb időtartam alatt, mint ez idáig. (Ha csak nem következnek be olyan méretű természeti katasztrófák, vagy háborúk, amelyekben rövid idő alatt sok millió ember veszíti életét.) Miközben a Föld népességén belül az anyagi, pénzügyi helyzetbéli különbségek pedig egyre élesebbé válnak. (Míg néhány százezer ember a Föld egyik féltekéjén fölhalmoz, addig a másikon milliók éheznek.) Illetve az emberiség úgymond jóléti részének pénzügyi potenciálja, technikai hatóereje mögött messze elmarad annak kollektív lelki-szellemi intelligenciája. Mindez az arányeltolódás pedig egyszeregyként felfogható, hogy előbb-utóbb rosszabb esetben a civilizáció teljes kipusztulásához, vagy legalábbis eddigi rendszerének ellehetetlenüléséhez vezet. Kérdés persze az, hogy megvárjuk-e a súlyos kényszerítő kríziseket, esetleg összeomlást, vagy pedig önként, lényegileg saját magunk életében is teszünk érte? A választás a miénk, hisz mindannyiunk megkaptuk a szabad akarat, gondolkodás lehetőségét. No persze nem az államtól, párttól, "-áciáktól", "-izmusoktól", hanem éppenséggel a közös szellemi forrásunktól, amelynek megtagadásáról olvashattak ez idáig.
1999.november.
Kiss József Zsolt
