A pláza láza, avagy: rohanunk a Weszt(ünk)be.
Lenyűgözve áll az egyszerű halandó a Katedrális előtt. Alig várja a magasztos pillanatot, hogy a kapuk feltáruljanak, és az izgatott tömeggel együtt beléphessen a szent helyre, ahová talán az ország túlvégéből zarándokolt el. Odabenn fény és pompa, díszesen öltözött szolgálattevők, andalító zene fogadja, és egyre nagyobb extázisban bolyong szentélyről szentélyre, hogy minél több helyen lerója áldozatát. Órák múltán, az élményektől (és a tömegtől) kavargó fejjel, üres zsebbel, de boldogan sodródik kifelé a többiekkel, roskadozva a tömött reklámszatyrok súlya alatt. A feje fölött diadalmasan világít a Shopping City Center fényreklámja.
Hamvas Béla fél évszázada rezignáltan állapítja meg, hogy a kor temploma immár az áruház, az oltár helyét a pult, a feszületét a rőf, a Bibliáét pedig a főkönyv foglalta el.
Pedig akkor még nem léteztek szupermarketek, plazák, shopping centerek. Minden kor megteremti a maga szent helyeit és méltó formájú építményeket emel nekik. A középkor eszméinek kifejezője a katedrális volt. A felvilágosodás után múzeumok, színházak, báltermek, és közhivatalok jelezték már megjelenésükkel is, hogy a kor legfőbb erőinek és értékeinek kifejezői. A ma leghatalmasabb, legfényűzőbb építményei a bankok és bevásárlóközpontok. Egy eljövendő kor elemzői számára nem lesz vitás, hogy a huszadik század végének legfőbb ideája a pénz és a legfontosabb kultikus cselekménye a vásárlás. Az örökkévalóságnál fontosabb az eldobható fogyasztási cikkek birtoklása. Az épített forma szolgai és maradandó kifejezője az őt létrehívó eszmeiségnek, amelyet lehet magasztalni és leszólni, vagy akár háborogni is miatta, pedig azon kívül, hogy "burkot" ad a benne folyó tevékenységnek, tükörként mutatja: ilyenek vagyunk: itt és ma - ez van."A reklám megteremti, a kereskedelem pedig kielégíti azokat az igényeket, amelyek nélkülük nem léteznének"- mondja egy szellemes megállapítás. Ez azt jelenti, a kínált és reklámozott termékek nagy részére semmi szükségünk, másik részüknél meg egy alapvető igény kielégítése a célunk (például legyen mivel fogat mosni) és ezt az igényt kell manipulálni.
Az embernek sokféle vágyai vannak. Természetes vágyunk, hogy lakjunk valahol, legyen munkánk, keresetünk, eledelünk, ruhánk. Vágyunk a jó szóra, emberi közösségre, arra, hogy szeressenek és szerethessünk. Megbecsülésre, elismerésre is vágyunk. Ezek a vágyak számtalan módon kielégíthetők és alapvetően nem öszönöznek szükségleteinken felüli fogyasztásra. A reklámokkal keltett vágyak csupán annyiban különböznek ezektől, hogy mesterségesen fokozzák őket és meghatározott tárgyakhoz kötik, el nem érésük esetén pedig leértékelésünket helyezik kimondatlanul is kilátásba. Azzal teszik az egész nyugati civilizációt neurotikussá, hogy vágyat, feszültséget keltenek, amely a vágyott tárgy eléréséig egyre fokozódó terhet jelent, ám elmarad a megszerzéssel ígért beteljesülés, hiszen még annyi mindent nem vettünk meg...
A buddhistáknál ez a jellemzője a pokol egyik tartományának, az éhes szellemek birodalmának. E szerencsétlenek örök éhségtől szenvednek, de vágyuk kielégíthetetlen, mert hordónyi hasukhoz csak tűhegyni széles a torkuk, így folyton esznek, mégis egyre éhesebbek. A görög mitológiában Tantalosz kínjai hasonlóak a fogyasztói társadalom végtelen kínálatával szemben véges pénztárcával álló vásárló gyötrelmeihez.
Ez a plázák és megastore-ok célja. Nem a boldogságot szolgálják, hanem az éhes szellemek birodalmába akarnak rekeszteni. Sajátos helyzet: egybe kell terelni az embereket, ugyanakkor el is idegeníteni őket, hogy mindenki csak a saját beszerzésével törődjön: mindkettőt kitűnően szolgálja az építészeti környezet mintha-világa, ami olyan, mintha egy igazi álom-város lenne, tele mindenki által elérhető bőséggel, mintha a saját életünket élnénk benne és nem azt, amit a működtető multik akarnak, elegáns, tiszta, de túl hatalmas és steril ahhoz, hogy igazi legyen, hogy otthon és embernek is érezzük benne magunkat. Ez a pláza-fíling, ahol minden gondosan meg van tervezve a maximális manipulálhatóság érdekében.
A fogyasztás legújabb katedrálisa első látásra tényleg lenyűgöző, ennyi megalomániát valóban nem láttunk még együtt. Második látásra meg nincs idő, hívnak a shop-ok, store-ok, menni kell, venni kell.
Műsétány, műplacc, műpálma, műfű, műfa szintén van bőven, egyetlen mű-dolog hiányzik, de az is csak azért, mert sex-shop még nincs az épületben. Vannak viszont valódi kopasz, kigyúrt, aranyláncos haspólósok napszemüvegben, fülhöz nőtt mobillal, holdjárós csajok tökfeketében és miniben, csakúgy mint tulajok talpig Gucciban, Yves Saint Laurent-ben, Chanelben, Calvin Kleinben, ahogy illik, továbbá Mozart-golyó és osztrák nass tíz dekánként nyolcszázért, karóra kettőötvenért (ezerről van szó természetesen), jó lesz vásárfiának.
Artisztikus gondolkodásra és filozofikus hajlamra vall, ahogy a csodakomplexum megközelíthető az aluljáró felől, valódi katarzis belépni a kinti szemétkupacok, tákolt standokon árult bóvlik, talponállók körül ődöngő nyomorultak, részegek és hajléktalanok közül, kifelé menet meg elmélkedhetünk a dualitás tanain, vagy az illúziók világán, - ha már a keleti filozófiánál tartunk - vagy éppen a virtuális valóságokon, esetleg a szociális - vagy kisebbségi helyzet - aktualitásain, attól függően, hogy az informatikai forradalom, vagy a politika áll-e közelebb a szívünkhöz.
Van aztán még mű-vízesés is, amolyan Niagara magyar narancs módra, igaz, eldugva egy sarokba (üzletnek a kutya se vette volna meg), úgyhogy semmi rálátás nincs, ami esetleg még élményt is nyújthatna. A megtévesztésig betonnak tűnő - egyébként természetes kőből készült - egyenes fal merőleges árkában lezúduló víztömeg legalább annyira felemelő látvány, mint egy főnyomócső törés a harmadik emeleten. (Néha megjavítják és akkor éppen nem zúdul.)A bevásárlóközpontban nyüzsgő, vagy az alkalmi látványosságok körül tolongó tömeg akár a közösség látszatát is kelthetné - jó mesziről persze. A hely szelleme garantálja, hogy sohase fajuljon azzá, az ugyanis más értékrendekhez igazodna és nem feltétlen segítené a vásárlást. Ki lehet persze kiáltani, hogy a mű-sétányok és mű-terek a közösségi együttlét színterei, mint ahogy azt is, hogy immár itt van a belváros, elfeledve, hogy az nem attól lett azzá, hogy valaki ezt kinyilatkoztatta, hanem évszázados fejlődés eredménye, ahol sajátos érdekcsoportok találkoznak és hozzák létre a saját tereiket, intézményeiket és közösségeiket, nem pedig egyetlen tőkeerős hatalmasság döntése - helyesebben reklámszlogenje.
Mert ezt még ők sem hiszik el. Mint ahogy azt sem, hogy ez az egész a legkisebb mértékben is a vásárlóért lenne. Ezt az elavult maszlagot is csak itt, a vadkeleten lehet eladni. Máshol már tudják, amit az egyik "multi" feje így fogalmazott: az üzlet célja: az üzlet. A többi: a köré épített Disneyland. A külföldi tőkéscsoportok érdekeit például úgy is lehet feledtetni, hogy a nemzet nagyjairól kereszteljük el a folyosókat és közlekedőket, így hazafias kötelességeink is szinte automatikusan kielégíttetnek shoppingolás közben.
Valószínűleg az építészet meg nem engedhető svindlijei közé tartozik, hogy az elviselhetelenül böhöm betondoboz kívülről több külön háznak mutassa magát, mint ahogy a betonra rakott dísztégla dekoráció is a megtévesztést szolgálja: valakik nagyon nem akarják, hogy olyannak lássuk a dolgokat, amilyenek valójában.
Egy zseniális pszichológus szerint ma mind hipnózisban élünk. A neveltetésünk, a beépített elvárások és tilalmak gyerekkortól így hatnak (ma már tudjuk, nem csak olyan hipnózis van, amikor a páciens "elalszik" a pszichiáter díványán), és ezt folytatja estéről estére a legnagyobbb hipnotízőr, a képernyő.
Sajátos hipnotizáló erő egy ilyen bevásárlóközpont is, méreteivel, hangulatával, a tömeggel és a mindenhonnan áradó zenével. A fogyasztó így egészen normálisnak látszik, amíg a szupermarketek közelébe nem ér, itt "bekattan" valami, odabenn pedig pont azt teszi, amit elvárnak tőle, "konzumál", igyekszik tűhegynyi torkán mindent legyömöszölni, amit lát.Kijönni a hipnózisból annyit jelent, mint valódi vágyainkat követni. A felébredés: látni, mikor akarnak manipulálni, megetetni. Be lehet menni a plázába, shopping centerbe, akár vásárolni is, csak tudni kell: ez Disneyland, semmi sem az, aminek látszik. Következésképpen nem is (v)eszünk meg akármit.
Kövesi Péter
2001-04-01
