Álom és módosult tudatállapot.
Az alvás rejtélye, az álom misztériuma minden idők egyik legnagyobb talánya volt és maradt. Az alvás egyértelműen testet-lelket pihentető hatása mellett titok ugyanis, hogy mi szükség van egyáltalán az álmodásra, hogy ez az erősen módosult tudatállapot ilyenkor miért és miként működik. Az a másik világ, amit éjszakánként mindnyájan megtapasztalunk - egy-két pszichológiai magyarázatkísérletet leszámítva - lényegét tekintve mindmáig misztikus ismeretlenségben létezik.
Az álmok különös látomásait ősidőktől egy magasabb valóság üzeneteként értelmezték, elég, ha itt a mítoszok, a mondák vagy akár a Biblia idevonatkozó utalásaira gondolunk, hiszen a megálmodással, az álombéli jóslás fogalmával, bármerre tekintünk is a történelemben, mindenütt találkozunk. A magyar őshagyomány álmot látó Emeséje, az ótestamentumi hét szűk esztendőt megálmodó József és más híres szereplői kultúránknak, - azonban nincsenek egyedül képességeikkel, - ugyanis szinte minden embernek volt már olyan álma, amiben aztán később beteljesült események előképét fedezhette fel.
Álmainkban emellett különös találkozások történnek régen halott ismerősökkel, rokonokkal, a jövőben vagy a múltban járunk, repülünk és átváltozunk, mintha a csodák és a varázslatok birodalma kelne életre ilyenkor. Az igazán meglepő az egyes álomélményekben, hogy a maguk szimbolikus nyelvén kifejezve valós információkat jeleníthetnek meg olyasmikről, amihez sem érzékszerveinkkel, sem logikánkkal nem juthattunk hozzá, gondolok itt elsősorban a jövő üzeneteire.
Ezek az előérzetek legtöbbször drámai hatású történéseket vetítenek előre, ám előfordulhat, hogy teljesen jelentéktelen, prózai részletek jelennek meg bennük a holnapokból. Az ilyen egyértelműen beigazolódó élmények világszemléletformáló hatásúak lehetnek, saját életemben például ezek is fontos szerepet játszottak abban, hogy felnőttkoromban a parapszichológiai jelenségek kutatását választottam fő tevékenységemül. Miután az ember mégiscsak a maga által megélt álmokat tudja leghitelesebben tolmácsolni, a következőkben egy-pár különböző jövőlátó vagy más módon jelentős álmomat mutatom be, ezek rövid, parapszichológiai magyarázatkísérletével egyetemben.
Tizenkét éves voltam, amikor egy nagyon furcsa álmot láttam. Az - akkor még élő - nagymamámmal egy óriási, föld alatti uszodateremben várakoztunk, amelyet csupán a medence vizének fényei világítottak be. Valahonnan orvosnak látszó fehér köpenyes emberek érkeztek hozzánk, majd nagymamámat meztelenre vetkőztették. Ő elindult a derengő vizű medence felé és a létrán belereszkedett. A víz ellepte, ő pedig a medence közepén felnyitott egy csapóajtót, amelyből egy újabb létra ereszkedett alá. A víz alatti kürtőből nagyon erős fény világított felfelé és a partról egy feneketlen, világítóan tiszta világoskék mélységbe lehetett belátni. Nagymamám beleereszkedett a kürtőbe és magára csukta a lejáró csapóajtaját.
Az álom itt véget ért, nagymamámat viszont csak a pár hónapra rá váratlanul bekövetkezett halála után, a temetésére utazva láttam.Egy másik jóval későbbi álomban ugyanerről beszélgettem vele, valóságként élve az álmot az álomban is. A halál előérzete mellett, a halottakkal való beszélgetések és találkozások is az álmok legmisztikusabb régióit jelentik. A halottak itt mintegy továbbélnek, nemcsak a múlt, de hasonlóan a jelen álomkulisszái között is.
Egy rendszeresen visszatérő álmom egy évtizedek óta halott kutyához kötődik, akit gyógyíthatatlan és szenvedésteli betegsége miatt egy régi nyáron el kellett pusztítani. A néhai - sorstársi közelségben élt - kutya több tucatnyiszor tért vissza álmaimban, újra és újra ugyanúgy egészségesen, derűsen és szavakkal szólva hozzám. Elmondta, hogy a sírjában meggyógyult, beteg csontjai a föld alatt összeforrtak és azt is, hogy sosem volt és sosem lesz halott.A halállal kapcsolatos álmok egyben közösek, ezekben saját magunk ugyanúgy nem tudunk "igazából" meghalni, mint ahogy ilyenkor "igazi" halottaink is életrekelnek, a halál mint megsemmisülés, az álom állapotában - úgy tűnik - nem létezik. Mielőtt azonban ennek a kijelentésnek egyéb lehetséges tanulságait megvizsgálnánk, szeretném a halál és az álmok összekapcsolódásának egy utolsó személyes példáját nyújtani.
Pár évvel ezelőtt, anyám halálának hírére vidékre érkeztünk, ahol megrendítően drámai körülmények között kellett viszontlátni földi maradványait. A hosszú évek óta betegeskedő idős asszonyt már gyerekkorában megnyomorította a paralízis, sorsát egyébként is a betegségekkel való viaskodás jellemezte. A végzet borzalmaitól terhes éjszakában anyám mégsem az enyészet, az öregség vagy a betegség képével kopogtatott be álmaimba, hanem a megszabadulás és az újjászületés boldog, újszülött angyalaként. Fiatalon, egészségesen, ép kezekkel táncolt egy smaragdzöld ruhában, körbe-körbe forogva önfeledten, mámoros derűvel. Úgy éreztem álmomban, és mélyen meghatva úgy érzem mindmáig, hogy egy olyan különös misztérium tanúja voltam, ami csak az álom és a halál létállapotainak határmezsgyéjéről látható.
Az eddig idézett álmok mind azt sugallják, amit az emberi kultúra a vallásaiban és mítoszaiban mindig is sejtetett; a halál és az álom rokonságát. Ennek a hasonlóságnak tudományos objektivitást vagy legalábbis valószínűséget adni a jelenkori gondolkodásban - talán egyedül - a tudományos parapszichológia képes. Ennek a határtudománynak azonban több álomélmény magyarázatát illetően is valószínű feltevései lehetnek. Az álmainkban tapasztalt különleges képességek és emlékek eredői lehet, hogy csakúgy egy nagyobb tudati realitás egészében gyökeredznek, mint ahogy valószínűleg a túlvilág üzenetei is az érzékszervileg elszigetelt elme fantáziaképein túl keresendők. A különös képességek példázataként vizsgáljunk meg végül egy újabb álomélményt:
Az álombéli repülést valószínűleg már sokan átélték, számomra ez - szinte mindig - az alábbiak szerint zajlik: Először arra figyelek fel, hogy egy felugrásból való visszaesés lelassul, szinte visszatarthatóvá válik, majd ráérzek a fentmaradás, a lebegés titkára is. Hittel és kellő úszómozdulatokkal képes vagyok egyre magasabbra emelkedni, kitárt karokkal repülni, irányítottan lavírozni, kerülgetve fákat, házakat, tereptárgyakat. Elemelkedni ilyenkor - paradox módon - könnyebb az emelkedőn mint a lejtőn, bár a lesiklások mintha lendületet és erőt adnának az újabb felemelkedésekhez. A repülések közben mindig bennem él a felismerés: most nem álmodok. Valójában - és természetesnek tűnő módon - ez a képesség az álmok birodalmában reked, hiszen napközben jól tudjuk, az ember nem szárnyas és nem repülésképes lény.De valóban így van ez? Csupán álmaink terepén lennénk képesek repülni? A parapszichológia megfigyelései szerint voltak olyan emberek - mint például a múltszázadbeli Daniel Douglas Home -, akik képesek voltak lebegni, repülni, természetesen minden ismert fizikai közvetítő alkalmazása nélkül. Home esetenként a lábába kapaszkodó fizikusokkal együtt lebegett ki és vissza emeleti ablakokon, korábbi sorstársa Copertinoi Szent József középkori szerzetes pedig több esetben az egybegyűlt hívők tömegei előtt emelkedett fel templomnyi magasságokba.
A hivatkozásokat még folytathatnánk, elég ha itt a keleti vallások szellemi gyakorlatainak és a levitációnak a kapcsolatára gondolunk, ám a tény, már így is tény: az ember adott lelkiállapotokban fittyet tud hányni a gravitációnak. Mindezeket figyelembevéve könnyen elképzelhető magyarázata lehet az álombéli repüléseknek akár az is, hogy ilyenkor egy közös - pl. Jung által megfogalmazott - kollektív tudattalanból idézzük fel eme különös képességünket.
A felidézés módszere pedig - csakúgy, mint a megérzéseké és az álomtelepátiáé - szinte biztosan az ún. érzékszerveken túli észlelések képességéhez kötődik.
Az alvás állapota így nemcsak a test pihenésének és regenerálódásának eszköze, de tudatunk más dimenziókba lépésének feltétele is. Hogy az alvásban megjelenő módosult tudatállapotnak nevezhető álom, az éber valósághoz viszonyítva valóban másodrendű-e, filozófiailag természetesen megkérdőjelezhető. A régi kínai bölcshöz hasonlóan - aki álmában pillangó volt -, mi sem lehetünk biztosak abban, hogy végsősoron álmunkban vagyunk ébren, vagy ébren álmodunk.Paulinyi Tamás
2001.04.15
